Az ügyvéd szerint "a pszichológia, mint egzakt tudomány, ma már nem létezik: egy kurva nagy kóklerséggé silányult, egy fizetett okoskodássá, amivel lehúzzák és félrevezetik az embereket".
Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét az EFOP és az EFOP Plusz monitoring bizottságainak elnöki tisztségéből. A KDNP-s politikus megbízatása november 6-án szűnt meg a pénteken megjelent miniszterelnöki határozat alapján. A két testület élé...
Már az óvodáskorú gyermekek játék közbeni viselkedését is vizsgálhatják egy új kérdőívvel – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Rétvári Bence. A KDNP politikusa szerint a genderideológia már az óvodákba is beszivárog, az oviKRÉTA rendsze...
Hazafelé sétált XIII. kerületi otthonába Szabó Bálint, amikor a Pozsonyi úton megjelent Rovar úr és teljes testőrsége.Szabó Bálint a találkozást és a lökdösődést videóra vette és közösségi oldalán mutatta be.
Vaszil Sztusz ukrán költőnek és szovjetellenes ellenállónak a szobrát szeretnék látni az ukránok Budapesten azt követően, hogy ők Kijevben felállították Nagy Imre egykori magyar miniszterelnök mellszobrát az elhíresült Ceber Roland Ivanovics javaslatára. Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Kirilo Budanov szerint új alapokra kell helyezni Ukrajna és Magyarország kapcsolatát.
Mindez két olyan minisztériumban történik, amelyek működésével kapcsolatban már korábban is komoly problémákról érkeztek beszámolók.
(A kép kattintással nagyítható)
Bonyolult világban élünk.
Ma az egyik legnagyobb kihívás az interneten az, hogy a nemzeti érzelmű hangok eljussanak az emberekhez.
Ne várj a közösségi oldalakra, hiszen azok úgy szállítják a híreket, hogy abban nincs egy darab nemzeti tartalom sem.
Úgy tudsz segíteni, ha közvetlenül, a keresőből olvasol minket.
Ne az algoritmusok döntsék el, mit kell gondolnod a világról!
Keresd a Vadhajtások.hu oldalt a böngészőben.
Takács Péter, a Fidesz képviselője makacs tényekkel szembesítette Rovar úr tárcavezetőjét.
Megszólaltak a Ferencváros szurkolók a milánói túra után.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a téves besorolás az érintettek jó hírnevét és személyiségi jogait is sérthette.
A vörös csillag, a sarlókalapács meg Sztálin maradhat Budapesten...
Mészáros Zsófia megbízása október 31-én ért véget. Vezetőt keres a közmédia.
Magyar Péter bejegyzése megerősítheti a Magyar Nemzet korábbi értesüléseit, amelyek szerint a kormány külső finanszírozási forrásokat keres az uniós pénzekből megvalósuló beruházások előfinanszírozására.
A Magyar Állami Operaház pénteken azonnali hatállyal megszüntette dr. Főző Virág főigazgató-helyettes munkaviszonyát.
Miközben Kapitány István a saját közösségi médiás népszerűségét ünnepelte negyven kiválasztott követőjével, a minisztériumi apparátust és az állami infrastruktúrát sem restellte igénybe venni a magánjellegűnek tűnő rendezvényhez.
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték egyik szakasza Sziszek (Sisak) és Szlavónbród (Slavonski Brod) között, ami miatt kőolaj szivárgott ki a vezetékből, írja az MTI a vezetéket üzemeltető vállalat közlése alapján.A Janaf a...
Oroszország több hullámban támadta ballisztikus rakétákkal Kijevet a péntekről szombatra virradó éjszaka, néhány órával azután, hogy Volodimir Zelenszkij elnök infrastrukturális létesítmények elleni orosz támadásra figyelmeztetett – írta a Kyiv Inde...
Az amerikai titkosszolgálat őrizetbe vett egy férfit Washingtonban, a Fehér Ház környékén, autójában több fegyvert is találtak, írja az APNews. A férfi azt állította, hangokat hallott a fejében, amelyek arra utasították, hogy ölje meg Donald...
Erről a Congressional Equality Caucus, vagyis a képviselőház nyíltan LMBTQ-tagokat tömörítő szervezete számolt be.
Összejött a hatalmas bravúr a Ferencváros labdarúgócsapata számára, a zöld-fehérek ugyanis három győzelem után a milánói San Siróban is győzni tudtak az AC Milan ellen. A meccs hőse Lenny Joseph volt, aki számtalan helyzetet ugyan kihagyott,...
Óriási a hangulat Milánóban:
Az ötszörös aranylabdás focista szeptemberben, a Wales ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára utoljára a válogatottban.
Kiugrott a háromszoros Európa-bajnok nyíltvízi úszónak, Mihályvári-Farkas Viktóriának a válla edzés közben.
Nemcsak az európai politikáról, hanem a gazdasági helyzetről és a kontinens jövőjéről is egyeztetett a Fidesz elnöke és Matteo Salvini Milánóban. Az olasz miniszterelnök-helyettes a találkozó után részletesen beszámolt a megbeszélés témáiról, és egyértelművé tette, hogy továbbra is szoros együttműködésre készül Orbán Viktorral.
Arra a kérdésre, hogy a háborúban bármelyik fél arathat-e teljes győzelmet, a NATO főtitkára nemmel válaszolt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kijevi városvezetést teszi felelőssé azért, hogy az ukrajnai régiók közül a fővárosban a legrosszabb az energiaellátási helyzet, írja az Ukrajinszka Pravda.
A Európai Néppárt EP-frakciója a Magyarországgal szemben folyó, úgynevezett 7. cikk szerinti uniós eljárás lezárását sürgeti.
A gyalázatos Tiszás ügynökakta-botrány tovább bonyolódik.
Személyeskedésig fajuló vita alakult ki a héten a román képviselőházban, miután a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a Kovászna megyei Bálványosfürdő nevének románosítását kezdeményezte. Az RMDSZ politikusai a magyar identitás elleni támadásnak nevezték a javaslatot.
Jobboldali politikusok tiltakoztak a Szejmben az Európai Parlament elnökének beszéde alatt.
Magyar Péter miniszterelnök rendszeresen méltatja nagyapját, Erőss Pált, akit a családi visszaemlékezések az előző rendszerrel szemben álló emberként mutatnak be. A Tűzfalcsoport most korabeli újságcikkek alapján mutatta be a televízióból is...
Néhány gondolat a hamarosan megrendezésre kerülő hiánypótló tanácskozáshoz - írta Dr. Petrin Lász...
Tisztelet a Hősöknek!
Orbán Anita és a melltartó nélküli nő- írta Gulyás Virás a Facebookra feltöltött videójához:
Szavazás közben suttogásHallerné mellett valaki odasúgott:"A telefonon meg tudja nézni a miniszterelnök úr....?!"
Szegedi Balázs írása
Megnyíltak az ügynökakták.
Kezdődik!Itt az első diáktüntetés a Tisza-kormány alatt.Az alábbi videó terjed, amiben elmondják a részleteket:
„Mindig megdöbbentő hallani, hogy egy felszólaláson belül lemaffiázza a Fidesz–KDNP-t, majd krokodilkönnyeket hullajt, hogy miért nem vagyunk együtt október 23-án” – kezdte reakcióját Rétvári Bence, hozzátéve: „Prágában minden diplomáciai szabályt á...
Karol Nawrocki lengyel elnök lemondott egy külföldi útjáról, miután Donald Tusk miniszterelnök magára vállalta a felelősséget az ország legfelsőbb bírósága elleni razzia elrendeléséért.
Bohóc emojival is üzent a tiszásoknak Schiffer András.
Döntés Pócs János, a FIDESZ képviselőjének magatartásával kapcsolatban- írja Foskoffer Ágnes, alább a teljes szövege.Az Országgyűlésről szóló törvény szerint minden képviselő joga és kötelessége, hogy jelen legyen az Országgyűlés ülésein és s...
A volt miniszterelnökről szóló iratok nagy része már rég nyilvános.