Vélemények 2025. május 23. - 18:46 Több mint ötvenmilliárd forint hiányzik a fővárosi kasszából A teljes szolidaritási hozzájárulást be kell fizetnie a fővárosnak, azaz a Karácsony Gergely főpolgármester által eddig tervezett 38 milliárd helyett 89,1 milliárd forintot – erről döntött a Kúria, ami megegyezik Budapest Főváros Kormányhivatalának álláspontjával. Sára Botond főispán a Magyar Nemzetnek elmondta: két ponton kell módosítani a fővárosi költségvetést, és be kell fizetni az 51 milliárd forintot. Ha ez nem történik meg, ahogy Karácsony Gergely főpolgármester hangoztatja, törvényességi és pénzügyi felügyeleti eljárást vonhat maga után. Sára Botond főispán bízik benne, hogy ezekre nem lesz szükség.
Vélemények 2025. május 23. - 18:18 Szijjártó Péter: hamarosan megkezdődik az új kőolajvezeték építése Magyarország és Szerbia között Rövidesen megkezdődik az új kőolajvezeték építése Magyarország és Szerbia között, amelynek nyomán az egész térség üzemanyagellátása biztonságba kerülhet. Emellett jövőre készül el a Budapest–Belgrád vasút modernizációja - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
Videók 2025. május 23. - 17:46 Poloska szerint Erdély román föld Deák Dániel elemző szerint gyorsan lehullott a nemzeti álarc Magyar Péterről.
Külföld 2025. május 23. - 17:19 Trump jelentős fogolycserét jelentett be Oroszország és Ukrajna között A megállapodás hamarosan hatályba is léphet.
Vélemények 2025. május 23. - 16:49 Hont András a tiszásoknak: Nem vagytok egyéniségek „Igazodási kényszer, az önálló véleményalkotás teljes hiánya, a társasági tetszelgés megnyilvánulása” – írta a publicista.
Belföld 2025. május 23. - 16:23 Pert vesztett a Jobbik, tiltott támogatást kaptak külföldről Jogszerűen járt el az ÁSZ és a Kincstár.
Európa 2025. május 23. - 15:54 Bevezethetik a kémiai kasztrációt a brit szexuális bűnelkövetőkre Shabana Mahmood brit lordkancellár fontolgatja a kötelező kémiai kasztráció bevezetését a legsúlyosabb szexuális bűnelkövetők számára.
Vélemények 2025. május 23. - 15:27 Magyar Péter szeretetországa: tojással dobálják az embereket a tiszások Bebizonyították a Tisza Párt támogatói, hogy számukra a szeretetország csak egy üres szlogen, teljes valójuk az agresszivitás.
Vélemények 2025. május 23. - 14:59 Orbán Viktor Belgrádban tárgyalt Aleksandar Vučić szerb elnökkel Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkalátogatás keretében találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel Belgrádban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Külföld 2025. május 23. - 14:32 Donald Trump ismét bekeményített, brutális vámokkal fenyegeti az Európai Uniót Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos vámmal fenyegette meg az Apple-t, ha a vállalat az Egyesült Államokon kívülre helyezi át az iPhone-ok gyártását. Ez az Európai Unió esetében 50 százalékos értéket jelent. Az intézkedés által drasztikusan megeme...
Külföld 2025. május 23. - 14:03 Netanjahu azzal vádolja Starmert és Macront, hogy a Hamász pártján állnak Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök éles támadást intézett Keir Starmer brit miniszterelnök, valamint Franciaország és Kanada vezetői ellen, akik szerinte „gyakorlatilag azt mondták, hogy azt akarják, a Hamász hatalmon maradjon”.Sőt, még tovább m...
Belföld 2025. május 23. - 13:35 Roland Tseber, az ukrán kém Magyar Péterrel „további akciókról” beszélt + videó Újabb videót mutatott be a Hír TV Roland Tseberről, a Magyarországról kitiltott ukrán kémről. A Magyar Pétert Kijevben vendégül látó és kalauzoló, a Fideszt fenyegető férfi idén márciusban egy ukrán tévében a Tisza Párt elnökével megbeszélt „további ak...
Európa 2025. május 23. - 13:02 Az ukrán pénzügyminiszter kéri az EU-t, hogy szálljon be a hadseregük finanszírozásába Az ukrán kormány azt kéri az Európai Uniótól, hogy 2026-tól pénzügyileg támogassa az ukrán hadsereget. Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter szerint ezzel lehetne erősíteni Európa kollektív védelmét, valamint meg lehetne osztani az orosz agresszió e...
Belföld 2025. május 23. - 12:26 Rendőri intézkedés közben meghalt egy bolgár férfi Sopronban Rendőri intézkedés közben meghalt egy 59 éves bolgár férfi pénteken Sopronban. Az eset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.A soproni rendőrkapitány...
Európa 2025. május 23. - 11:56 Meloniék vezetésével kilenc tagállam ugrott neki az Európai Bíróságnak Nagyon elegük van a bűnöző migránsokból, és abból, hogy nem lehet őket kirakni a hazájukból.
Vélemények 2025. május 23. - 11:27 Török Gábor: Kezd megérni a kérdés, hogy Orbánnak át kell-e adnia a miniszterelnök-jelöltséget „Nem azt mondom, hogy Orbán Viktornak át kell adnia a miniszterelnök-jelöltséget, de azt igen, hogy az idő és a politikai helyzet kezd megérni ennek a kérdésnek a feltételére” – írja Facebook-oldalán Török Gábor politikai elemző.Török a bejegyzésében a...
Külföld 2025. május 23. - 10:59 Több mint 100 ukrán drónt lőtt le az orosz légvédelem az éjjel Az orosz légvédelem 112 ukrán drónt lőtt le az éjszaka folyamán – jelentette a moszkvai védelmi minisztérium.Az elfogásokra 13 orosz régióban került sor – közölte a minisztérium péntek reggeli közleményében.A legtöbb drónt – 24-et – a Moszkvai területe...
Vélemények 2025. május 23. - 10:30 Rétvári Bence: felháborító, hogy Ilaria Salis még könyvet mer írni a saját “szenvedéseiről” Felháborító, hogy Ilaria Salis, aki embervadászatot tartott Budapest utcáin, most könyvet ír a saját „szenvedéseiről” és ebből akar pénzt csinálni, írja közösségi oldalán Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes....
Európa 2025. május 23. - 09:59 Macron jelentés: szándékosan, belülről iszlamizálják a francia állami intézményeket Két magas rangú francia köztisztviselő jelentése szerint a Muzulmán Testvériség „belépőizmus” stratégiát alkalmaz, hogy befolyást szerezzen a francia iskolákban, helyi önkormányzatokban és más közintézményekben. A dokumentum alapján ez a taktika különb...
Vélemények 2025. május 23. - 09:27 Publicus Intézet: Tisza 43, Fidesz 36 A reprezentatív felmérés szerint a DK és a Mi Hazánk kerülne még be a parlamentbe, ha most vasárnap lennének a választások.
Belföld 2025. május 23. - 08:59 A Mérő Vera nevezetű liberális bérkurva szerint, terror lesz az utcákon ha a Fidesz nyer Botrányos kijelentéseket tett egy interjúban Mérő Vera, aki a 2006. őszihez hasonló botrányos jeleneteket helyezett kilátásba, ha a Fidesz nyeri a választásokat.
Vélemények 2025. május 23. - 08:32 Jakab bejelentette: Lázár Jánost simán meg lehet verni a fórumán Lázár János a miskolci fóruma után feldúltan nyilatkozott. Azt mondta, még sehol nem tapasztalt akkora feszültséget és gyűlöletet, mint Miskolcon, alig tudta elmondani a beszédét, s a "lázárinfó" majdnem verekedésbe torkollott.Miniszter úr! Ön egyike v...
Európa 2025. május 23. - 08:01 26 EP-képviselő kéri a magyar uniós pénzek befagyasztását Öt európai parlamenti frakció 26 képviselője kérte a Magyarországnak szánt összes uniós támogatás felfüggesztését az Európai Uniótól. A Bizottság képviselője szerint megvizsgálják a kérdést – írja az Euronews.Az EP-képviselők egy csoportja azért kérte...
Videók 2025. május 23. - 07:29 Orbán Viktor szerint még enyhe is az átláthatósági törvény Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak ad interjút, amiben ismerteti a kormányzati döntéseket.Fél nyolc után Orbán Viktor a vendége a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának.A miniszterelnök a gazdasági helyzet mellett vélhetően a...