Vadhajtások

Soproni Tamás nem érti az önkormányzati iratokat

Tengermély szakértelemmel vágott neki Terézváros vezetésének a Momentum öltözködésből felmentett ficsúrja. Soproni Tamást csak a hivatalos önkormányzati iratok zavarják, amúgy minden mással rendben van.

Valaki sürgősen segítsen Soproni Tamásnak! A Terézváros polgármesteri székében landolt balliberális összefogóról kiderült, nemcsak gyerekszobája nem volt, és nem tanították meg az illemre, a kulturált öltözködésre: a piros tornacipős, gyűrött cuccos október 23-i puccparádé után itt az újabb elementáris erejű baklövése.

A VI. kerületi „polgármester urat” saját bevallása szerint zavarják az önkormányzati iratok, vagyis a napi munkavégzéshez szükséges hivatalos, jogi anyagok.

Ettől lehidaltok, de így mondta, szó szerint.

A megoldást pedig nem abban látja, hogy ha már ennyire süket és zöldfülű, akkor majd megerőlteti magát, és beletanul, addig is megpróbál minél kisebb hibaszázalékkal ügyködni, hanem – kapaszkodjatok meg – „átalakítaná” a zavaró iratokat, és „kivezetné” a jogi szaknyelvet. Megáll az ész!

Csúcsformátumú Soproni a német szociáldemokrata pártalapítvány, a Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség nevű, szintén baloldali elkötelezettségű társadalomtudományos magazin kerekasztal-beszélgetésén – az Index tudija szerint – tolta le a nagy beismerést. Szóval imigyen az Index:

„A momentumos polgármester azt is említette, hogy a hivatalos jogi nyelvet ki kell vezetni mihamarabb, és közérthetőbbé kell alakítani az önkormányzati dokumentumokat. Jelenleg sok iratot még ő sem ért meg (sic!), csak akkor, ha a jegyzője elmagyarázza neki (sic!). `És ennek van szociális vonatkozása, elképesztően igazságtalan azokkal szemben, akik nem jártak egyetemre` – mondta Soproni, aki szerint ezt a problémát a következő egy éven belül meg lehet oldani.”

Polgármester Úr, meg lehetne oldani. Van egy ötletünk. Mármint arra, kit, honnan kellene kivezetni. Mihamarabb.

Forrás: Terezvaros.blogstar.hu