2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Böjte Csaba kapta a Makovecz Imre-díjat

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vehette át a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, szerdán a Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a Budai Vigadóban – közölték a szervezők az MTI-vel.A díjat a Makovecz Imre Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kós Károly Egyesülés második alkalommal adta át.A közlés szerint Böjte Csaba azért kapta az elismerést, mert olyan ember, aki a maga hivatását Makovecz Imre szellemiségében következetes kitartással műveli. Missziója során az árva gyermekek nevelésével, támogatásával éppen olyan programot hajt végre, amely megfelel a makoveczi cselekvő szellemiségnek – áll a közleményben. A Héttorony Fesztivál világ- és népzenei koncertjeinek, építészeti kiállításainak, konferenciáinak és egyéb programjainak november 8. és 20. között többségében Makovecz Imre által tervezett épületek adtak otthont szerte a Kárpát-medencében. A fesztivál célja Makovecz Imre életművét erősíteni, az általa megálmodott tereket élettel megtölteni. A szerda este a zárógálát párhuzamosan három helyszínen rendezik meg: a kassai Thália Színházban rendhagyó prímástalálkozót tartanak, Csíkszeredán a Szent Efrém Férfikar ad koncertet, a Hagyományok Házában pedig Berecz András mesemondó lép fel fiaival.   MTI  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató