Vadhajtások

A kormány nem támogatja a dugódíj bevezetését

A kormány eddig sem támogatta, ezután sem támogatja a Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését

– olvasható a Miniszterelnökség szerdai közleményében.

Azt írták: ha Karácsony Gergely főpolgármester ragaszkodik a dugódíj bevezetéséhez, azt elsőként a Fővárosi Közgyűlésben, majd annak állásfoglalása után a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában és az Országgyűlésben érdemes megvitatni.

A Miniszterelnökség arra reagált, hogy Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az RTL Klub Híradójának azt mondta, öt éven belül korlátozzák Budapesten az autósok behajtását a belvárosba és a dízelautók használatát.

LESZ DUGÓDÍJ BUDAPESTEN

Bevezetik a dugódíjat, és öt éven belül korlátozhatják a dízelautók behajtását a budapesti belvárosba – írja az Index.

Forrás: Demokrata