2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Román csalás és magyar közöny okozza Erdély vesztét – Kiadatlan Wass Albert-művek jelentek meg

Wass Albert-életműkiadásba kezdett, egyúttal pedig két kötetes irodalomtörténeti szenzációt jelentetett meg az Erdélyi Szalon Könyvkiadó, amely Erdély magyar föld és Kicsike lángok a magyar éjszakában címmel két könyvbe szerkesztette Wass Albert eddig soha meg nem jelent és nem publikált írásait. Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó nemzeti írónk műveinek méltó kiadását vállalta magára, a sorozat első két darabja, az Erdély magyar föld és a Kicsike lángok a magyar éjszakában tartalmazza az eddig kiadatlan Wass Albert-írásokat, ezt követően pedig a regények jelennek meg, majd Wass emigrációban írt esszéinek újrafordításai, valamint az Eliza címen kiadott regény revidált fordítása. A kiadó célja, hogy Wass Albert írásait hitelesen és méltón közvetítse olyan köntösben, amire az író is büszke lenne, két évtizeddel Wass Albert halála után.Az Erdély magyar föld az 1925 és 1945 közötti hazai újságokban megjelent Wass-írásokból válogat, míg a Kicsike lángok a magyar éjszakában Wass Albert emigrációban töltött évtizedeinek summázata, amely három évtized közéleti eseményeit rögzíti. Utóbbi kordokumentum, hiszen több tucat újságcikken keresztül pillanthatunk be Wass Albert kényszerű emigrációban vívott harcába a hazáért, a magyar nemzetért, a tizenötmilliós magyarság összekovácsolásáért. A kötet anyagát Kovács Attila Zoltán és Urbán László gyűjtötte és rendezte sajtó alá. „Az amerikai kitaszítottságban-lét különleges feladatot rótt az íróra, aki lármafaként emelt szót az erdélyi kisebbségi helyzet tarthatatlansága ellen mindazon igazságtalanságokért, amelyek az erdélyi magyarokat érték az újkori Romániában. Abban az Amerikában, ahol senki sem tud semmit Európa történelméről, ahol nem értik az európai gondolkodást és mentalitást, s ahol a politika csak marketing…” – összegez a könyvről Kovács Attila Zoltán.A Kicsike lángok a magyar éjszakában című könyvből kiderül, Wass Albert emigrációban is szívvel-lélekkel harcolt a magyar ügyért, a kinti közönyre erdélyi mintát mutatott fel, kiadóvállalatot alapított, lapokat indított. Wass Albert írásaiban arról is vall, hogy kiadványai eleinte alig jutnak el a közgyűjteményekbe, a könyvtárakba és olvasókhoz, pedig nagy szükség lett volna rá, mert a románok, szlovákok és a magyar területeket bitorló országok képviselői beépültek az Amerikai Egyesült Államok politikájába, és folyamatosan dezinformálták a Nyugatot. Wass Albert éppen ezért kezdett el rendszeresen publikálni az amerikai magyar sajtóban, és azért, hogy kijelölje a célokat, feladatokat, a nemzeti megmaradás lehetőségeit, valamint hogy a Nyugaton is bemutassa a román diktatúra valós képét.
“A heroikus küzdelem lassan eredményre vezetett, az Egyesült Államok megvonta Románia vámkedvezményeit a 80-as években, hiszen nem akarta magát kompromittálni a diktatúrával. Wass Albertet támadások, gyilkossági kísérletek érték, a románok hamis vádaskodásba kezdtek Amerikában, amelyek mögött az amerikai közélet és politika boszorkánykonyhája is felsejlett” – olvasható a Kicsike lángok a magyar éjszakában című kötetben.
A most kiadott könyvből azt is megtudhatjuk, hogy Wass Albert a Katolikusok Magyarok Vasárnapja című amerikai újságban már 1981-ben kifejtette: hamisítás, csalás, félreértés – és magyar közöny okozza Erdély vesztét. Románia ugyanis statisztikát hamisítva az Amerikai Egyesült Államokban is azt terjesztette, hogy csak mintegy másfélmillió magyar él Romániában, miközben az erdélyi magyar iskolakérdést is félrevezetésekkel tette felismerhetetlenné Bukarest.
“A román állam hatalmas propagandagépezete angol nyelvű történelmi munkák ezreivel árasztja el az amerikai könyvtárakat, iskolákat és a külügyminisztériumot, kongresszust. Ezek a munkák Erdéllyel, mint a román őshaza múltjával, földrajzával és kultúrájával foglalkoznak anélkül, hogy a szó “magyar”, bárhol is előfordulna, mintha magyarok nem is éltek volna ott soha. Ezzel szemben a budapesti kormány mélyen hallgat. Így könyveinkre könnyen ráfoghatják a románok amerikai képviselői, hogy azok a bosszú művei, mert hiszen elkergettek onnan, mint a román nép kizsákmányolóit” – írja Wass Albert 1981-ben, amely tökéletesen összefoglalja, a magyar kommunizmus közepette az áruló magyarok és kommunisták miatt hogyan veszett el a magyarság ügye a politikában.
Azóta tudjuk, szerencsére újra megmozdultak a magyar lelkek, szikra lobbant, meggyújtottuk a gyertyát a vaksötétben, hogy más is gyertyát gyújtson, a fény pedig elindult, hogy legyőzze a sötétséget. Mert ahogy az eddig nem ismert, Wass Albert által írt imában olvashatjuk:“Uram, Isten, ki jó vagy és igazságos, jöjjön már el végre a Te országod, s legyen meg végre a Te akaratod! Mert a Te országod a jóság, igazság és szeretet országa, és a Te akaratod az, hogy akit a Te képedre magyarnak teremtettél, az magyarként és magyarul éljen a Te országodban, azon a földön, amit számára kijelöltél, legyen az Erdély, Felvidék, Bácska, Dunántúl, Alföld vagy az ősi magyar haza bármelyik szögletében. Könyörgünk, Uram, hallgasd meg imáinkat, s nyújtsd ki felénk áldó kezedet!”Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó két Wass-kötete hiánypótló és megrázó. Talán egyszer Karácsony Gergely is elolvassa… Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató