Vadhajtások

A szélsőliberális Mérce korábbi főszerkesztője a magyarokra uszítaná a cigányokat

Jámbor András nemrég köszönt el a becsődölt Mércétől. Azóta facebookos megmondóember lett belőle. Most polgárháborút szeretne szítani, egy hamis történettel hergeli a cigányságot.

Ezt írta a legnagyobb közösségi oldalon:

„Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös magyarnak, ne szaporodjanak!”

Mit szólnánk, ha valamelyik környező magyarlakta országban ezeknek a szavaknak a kíséretében a tudta nélkül így sterilizálnának nőket?

Pedig a hírek szerint Magyarországon ez történt cigány nőkkel, vagy vélt cigány nőkkel. Adrienn akinek az ügyében nyomozás is van, miután egyik petevezetékét szétroncsolták a másikat pedig kiműtötték, nem cigány, de annak nézte az a szülészorvos, vagy nevezzük inkább szadista rasszista állatnak, aki a fenti mondat cigányos verziója kíséretében adta ki az utasítást, hogy a nőnek ne születhessen több gyermeke.

Ma Miskolcon cigány nők tüntettek az ügyben és állításuk szerint az eset nem egyedi. Értsük jól a családbarát kormány országában nem egyedi, hogy rasszista indítékból szadista állátok nőket tesznek szülés képtelenné, csak azért, mert azt gondolják róluk cigányok.

Itt nem számít ki jó vagy rossz, ki mit tett az életében, csak a rasszista gyűlölet teszi emberek életét tönkre. Az orvos nem is ismerte azt a nőt, vagy azokat a nőket, akiknek tönkretette az életét.

Az embernek pedig nem tud nem az eszébe jutni, hogy közben a gyöngyöspatai gyerek kapcsán milyen rasszista rágalomhadjárat zajlik újra a cigányság ellen.
Egy jobboldali szerző írta a napokban, hogy ne hergelje a baloldal fel a cigányságot. Én inkább azt gondolom:

Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal.

Vadhajtasok.hu