Vadhajtások

Győr ma bizonyította, hogy az egész ellenzék Gyurcsányostól mehet a picsába

Nagy fölénnyel győzött Dézsi Csaba András, győri fideszes polgármester-jelölt. Közel 96 százalékos feldolgozottságnál a Fidesz jelöltje 56%-on, az ellenzéké 39%-on áll. Az eredmény egyértelműen azt mutatja, hogy elbukott az ellenzéki összefogás. Jól látszik, hogy teljes kudarc a Gyurcsány Ferenctől a Jobbikig terjedő ellenzéki összeborulás. A választók világos üzenetet küldtek, hogy nem kérnek abból a káoszból, amit az ellenzéki önkormányzatok folytatnak október óta – elég gondolnunk Karácsony Gergelyre és Budapestre. Ugyanakkor a Fidesz megerősített támogatást kapott, írja az Origó és közben a feldolgozottság már 100 százalékos lett.

 

Az eredmény azt mutatja, hogy teljes kudarc az ellenzéki összefogás, hiába próbálkozott együtt Gyurcsány Ferenctől a Jobbikig a teljes ellenzék. Az ellenzék az elmúlt hetekben minden eszközt bevetett a városban, hogy a maga javára fordítsa az erőviszonyokat, de a hiteltelen összeborulásból egyáltalán nem kértek a választók.

A választás abból a szempontból is üzenet, hogya győriek nem kértek abból a káoszból, amit október óta az ellenzéki önkormányzatokban látni lehet – például Budapesten.Nem kértek a megszorításokból, a tehetetlenségből és a látszatintézkedésekből sem.

Győr új polgármestere tehát Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje lett.

Tanulságos, hogy míg október 13-án Borkai Zsolt, a Fidesz akkori jelöltje csak kis különbséggel, 44:42 arányban verte meg az ellenzék jelöltjét, Dézsi Csaba András hatalmas különbséggel nyert. 95,8%-os feldolgozottságnál Dézsi 56,2%-on áll, míg az ellenzéki jelölt csak 39%-on. Teljesen nyilvánvaló: a Fidesz megerősített támogatást kapott.

 

(Origo nyomán)