2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hangulatkeltésbe kezdett az Index, mert a mentősök nem mentek be a putritelepre

Csenyétén a mentők megvárták a rendőrt, mielőtt bementek volna a romatelepre, a beteg meghalt, kezdi hangulatkeltését Magyarország legnagyobb hazugsággyára az index.hu. Alábbiakban még ezt is írják:Pénteken este a Borsod megyei Csenyétén rosszul lett egy ember, leállt a légzése és a szívverését sem tudták kitapintani, ezért mentőt hívtak hozzá. Az ezt követő eseményekről a csenyétei polgármester, Kiss István a Facebookon számolt be. Azt mondta, a mentők kiértek, de nem voltak hajlandóak a roma telepre bemenni, és megvárták a rendőröket. A polgármestert nem sokkal pénteken este fél nyolc előtt hívták a rokonok a hírrel. Ő Szászfáról néhány perc alatt a helyszínre érkezett, látta a mentőket is, akik nem mozdultak a telep széléről, és azt mondták neki, csak rendőri kísérettel mehetnek be. Egy szemtanú szerint a rendőrök 20-30 perc múlva érkeztek ki, és eközben a beteg meghalt. A polgármester mentő híján a saját kocsijába tette testet, és elvitte a mentőig, ott vizsgálta meg a mentőtiszt, és megállapította, hogy a beteg meghalt. A polgármester szerint ekkor már két mentőautó is ott volt, de szerinte a mentősök azt mondták, amúgy sem tudták volna a beteget megmenteni.
A polgármester azt ígérte, feljelentést tesz. Kérdéseket küldtünk Győrfi Pálnak, a mentők szóvivőjének. Még nem válaszolt, de a 444.hu-nakazt írta a mentőszolgálat, hogy keresik a riasztott mentősöket. A rendőrök azt írták, „az Országos Mentőszolgálat jelzése alapján jelentek meg a településen, ahol a helyszíni szemle megtartása mellett biztosították a mentősök munkavégzését is. Az Encsi Rendőrkapitányság az Általános Közigazgatási Rendtartás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel”.
A polgármester szerint tavaly egy ötéves gyerek is meghalt a mentősök késlekedése miatt.  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató