2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Vietnami vendégmunkások falták fel a gyalui Bánffy-kastély kutyáját

Hiányozhattak az otthoni ízek, de most meggyűlt a bajuk a rendőrséggel.
A nap leghajmeresztőbb híre a Kolozs megyei Gyaluról futott be, így mindjárt az elején szólunk, olvasás közben nem ajánlott nassolgatni, a történet ugyanis meglehetősen gyomorforgató,- kezdi a hírt a foter.ro. A Ziarulclujean.ro hírportál megtudta, a rendőrség azzal gyanúsít több vietnami vendégmunkást, hogy ellopták a gyalui Bánffy-kastély őrének a kutyáját, majd feldarabolták és egy részét elfogyasztották. A portál szerint az eltűnt kutyus keresésére induló őr vérnyomokat talált a vendégmunkások közeli szálláshelye mellett, majd a rendőrséghez fordult. Mi több, a vietnamiak lakhelyén házkutatást végző nyomozók megtalálták az állat feltételezett maradványait a hűtőszekrényben – erről a Floresti24.ro  fotókatis közzétett. A vietnami vendégmunkásokat a Puiul Regal nevű húsfeldolgozó – a KFC helyi beszállítója – alkalmazta, s a jól értesült helyi portál szerint ötvenen dolgoznak a cégnél. A kihallgatásukkal meglehetősen nehezen haladnak a hatóságok, mert az ázsiaiakkal kizárólag az anyanyelvükön lehet értekezni, hívtak hát egy tolmácsot. Nem újdonság, hogy Vietnamban a kutyahús fogyasztása teljesen természetes, egyes források szerint évente ötmillió kutyát ölnek le étkezési célokra, Romániában azonban az ilyesmi bűncselekménynek számít.
  Forrás: Foter.ro
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató