2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Magyar György és Horváth Aladár érdekes előéletű emberek társaságában akarja meghekkelni a nemzeti konzultációt

“Hackeljük meg a Fidesz Nemzeti Konzultációját” néven jelent meg egy csoport a napokban a Facebookon, amelynek mára csaknem 20 500 tagja van. Az akció szervezői  beszélgetéseikben világossá tették, hogy bírják az ellenzéki pártok támogatását. Sőt, maguk írják, hogy a csoport koordinátora pártok és civil szervezetek képviselőitől kapott felhatalmazást, hogy vezesse a kezdeményezést. Az a tervük, hogy összegyűjtik a kormány által kiküldött Nemzeti Konzultációs íveket, majd azokat Budapestre szállítják és “összesítik”. Célul tűzték ki, hogy több kitöltetlen ívet szerezzenek, mint ahányat kitöltve visszaküldenek az emberek, ezzel hiteltelenítve a konzultációt,- tárta fel a Pestisrácok.hu.A háttérben szervezőként feltűnik az Új Alternatíva Párt, amelyről korábban felmerült, hogy a Jobbik által szervezett utódpárt lehet. Az Új Alternatíva Párt elnöke Ujhelyi Sándor, a Migration Aid ötletgazdája, nagy paypalos adománygyűjtő, továbbá Magyar György ügyvéd, mellesleg szocialista politikus, valamint Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke, továbbá Buth Sándor a bukott és megszűnt Együtt nevű párt korábbi politikusa, aki 2019 októberig önkormányzati képviselő volt Székesfehérváron, aki jelenleg egy Márki-Zayéhez hasonló mozgalom vezetője. A Facebook csoport két adminisztrátora P. Sándor, egy érdekes előéletű veszprémi úr és F. Katalin, egy  halászteleki nő, aki különböző “felnőtt oldalakon” is feltűnt már. Utóbbit az akció főszervezőjeként is emlegetik. A két internetes szervezőmunkás persze nem volt eléggé elővigyázatos és  minden fontos információt a csoportban osztottak meg egymással: mikor kivel tárgyaltak, mi a feladat. Így kaphattuk meg mi is az egyik csoporttagtól az egészen elképesztő haditervet és a szereplőket leleplező bizonyítékokat.

INDUL A KONZULTÁCIÓ

Mint ismert, a Fidesz február közepén tartott balatonfüredi frakcióülésén, valamint az azzal párhuzamos Kormányinfón jelentették be, hogy újabb nemzeti konzultáció indul, amelynek témái az emberek igazságérzetét méltán zavaró ügyek lesznek. Ilyenek a börtönbiznisz, a gyöngyöspatai romák kártérítése, valamint a Szeviép-ügy kapcsán portálunk által kirobbantott szegedi bírósági botrány. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a bejelentést követően a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, azért is kiemelt fontosságú a nemzeti konzultáció, vagyis, hogy megkérdezzék az emberek véleményét, mert a kormányzati döntéseknek ez ad erős társadalmi felhatalmazást. A korábbi nemzeti konzultációk is jól mutatták, hogy a magyar választópolgárok nagy számban tartják fontosnak, hogy elmondják véleményüket és megosszák gondolataikat a legfontosabb közügyekben. A bejelentett idei konzultáció szemlátomást a korábbiaknál is jobban szúrja a szemét mind az ellenzéki pártoknak, mind azoknak a civil szervezeteknek, akik érintve érzik magukat az ügyekben. Ez nem is meglepő, hiszen a gyöngyöspatai romák kártérítése ügye mögött is liberális szervezetek ügyeskedése sejlik, a börtönkártérítésekből pedig egyfelől éppen az olyan ügyvédek jöttek ki jól, mint amilyen Magyar György, aki sorra nyeri az elítélt bűnözőknek a pereket a nem eléggé kellemes börtönkörülmények miatt. Azt Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője vetette fel, hogy a börtönbiznisz kapcsán fontos szerepe lehet az ügyfelhajtóknak. Kiemelte a Helsinki Bizottságot, akiknek közük lehet a perekhez, hiszen ők voltak azok, akik egy programjukban körbejárhatták a hazai büntetés-végrehajtási intézményeket. 

SZÁZMILLIÓS ÜZLET

Egyszóval sok veszíteni valója van sokaknak, akik jelek szerint most támadásba lendültek és mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák, ellehetetlenítsék, illetve hiteltelenítsék a Nemzeti Konzultációt.A Hackeljük meg a Nemzeti Konzultációt zárt Facebook csoportot február 15-én hozták létre. Jelenleg összesen 20 418 tagja van. A csoportban naponta többször váltanak üzenetet egymással a falon a szervezők. “TILOS MEGOSZTANI!” jelzéssel osztják meg céljaikat, a csoport alakulását, a menetrendet, a stratégiát és a napi feladatokat. A nagy csoportból kisebb zárt vidéki csoportok ágaznak le, ahol a konkrét feladatokat adják ki. 
Eszerint a stratégia a következő: a postázás után azonnal minél több konzultációs ívet akarnak összegyűjteni kitöltetlenül. A munkát önkéntesek házalásával oldanák meg, majd az összegyűlt íveket először megyei központokba, végezetül Budapestre szállítanák, ahol összesítenék. Azt szeretnék elérni, hogy több ívük legyen a végére, mint amennyit visszaküldenek az emberek, így azt tudják kommunikálni, hogy a konzultáció eredménytelen, hiteltelen.

ISMERT ELLENZÉKIEK A SZERVEZŐK KÖZÖTT 

A beszélgetésekben a szervezők és az aktív koordinátorok személye sem marad rejtve. A csoportban személyesen van jelen saját profiljával Buth Sándor. A nyugalmazott katonatiszt Juhász Péter fénykorában, az Együttben politizált. A párt az ismert módon megszűnt, miután 1 százalékot sem értek el a legutóbbi országgyűlési választáson és a kampányra felvett támogatást nem tudták visszafizetni. Buth 2019 októberéig aktív politikai szereplő volt önkormányzati szinten is, a székesfehérvári képviselőtestület tagjaként. Facebook oldala szerint ma valamiféle Márki-Zay féle MM klón Normális Magyarországért Mozgalom névre hallgató civil szerveződés elnöke. Buthnak több mint egy tucat oldala van a legnagyobb közösségi médiában, mindegyiket bevonta az akcióba, ezzel is duzzasztva a zárt csoport tagságát.Buth Sándor maga nevezi meg a csoportban Ujhelyi Sándort, aki mint írja, “a pártok és civil szervezetek képviselőitől kapott felhatalmazást arra, hogy koordinálja a kezdeményezést”.

FÜTTYÖGETŐS JUHÁSZTÓL A JOBBIK UTÓDPÁRTJÁIG?

Az egri születésű fővárosi férfi, étterem-tulajdonos neve a migráció kirobbanásával vált ismertté. Személyesen ő az illegális határsértőket pátyolgató Migration Aid nevű, Soros által is támogatott szervezet kitalálója.Botrány is volt a szervezet, illetve Ujhelyi személye körül, ugyanis már akkor szervezkedett. Gyűjtést szerveztek a Migration Aidnek, átláthatatlan módon, PayPal rendszeren keresztül. Erről ITT írtunk. A nyugdíjaskorú vendéglős nem érte be a civil tüsténkedéssel, a pártpolitikából is igyekszik kivenni a részét. Az Új Alternatíva Pártot, amelynek elnöke, tavaly februárban jegyezték be. Érdekesség, hogy a Jobbik tavaly februári kongresszusán lengették be egy új párt létrehozását – pont egy nappal az Új Alternatíva Párt bejegyzése után. Ezt a párt Bács-kiskun megyei elnöke, Szűcs Imre csacsogta ki. Írtunk is róla anno. Az Országos Bírói Hivatal újságírói megkeresésre közölte, hogy a kérdéses időszakban 5 új pártot jegyeztek be. Ezek közül az Új Alternatíva Pártot éppen egy nappal a Jobbik kongresszusa előtt. A párt adománygyűjtő honlaponkalapozik. Az itt megosztott adatok szerint székhelyük Lajosmizse.Olyan értékközösséget alkotni, amelynek tagjai új politikai kultúra megvalósításával szolgálják a népet, tiszteletben tartják mások emberi jogait, értékeit és érdekeit. A párt hisz a tiszta, korrupciómentes közélet erejében és hasznában, ezért a korrupció ellen zéró toleranciát vallja, és fontosnak tartja az esélyegyenlőséget. Arra törekszik, hogy a hátrányos helyzetűek, a rászorulók, az úgynevezett kisemberek azonos esélyekkel rendelkező, teljes jogú tagjai lehessenek a társadalomnak – írják magukról. Ezen kívül egyelőre egy nyilvános Facebook oldaluk van, ami nem nagy ismertségnek örvend. Még 1000 követőjük sincs. Az oldalt egy éve 2019 február 18-án hozták létre. Az oldalon találkozhatunk a zárt csoportban nemzeti konzultációt meghekkelni készülő szervezkedőkkel, Buth-tal és Ujhelyivel, aki elnökként osztja gondolatait a szűk követői körnek. “Ujhelyi Sándor pártok és civil szervezetek képviselőitől kapott felhatalmazást arra, hogy koordinálja ezt a kezdeményezést. Nagy feladat.” – írja a Hackeljük meg a Nemzeti Konzultációt zárt csoportban az egykori Együtt politikus Buth Sándor. Hozzáteszi, hogy aki a heckelés sikerét akarja, az álljon be a szervezők, illetve a végrehajtók táborába”. Ujhelyi Sándor hosszú posztban ecseteli, kik álltak be az akció mögé: „Beszámoló az ellenzéki pártok és civil szervezetek február 24-i megbeszéléséről:A találkozón jelen volt 35 fő, kb. 25 szervezet képviseletében, illetve mint magánszemély: Moderátor: Magyar György ügyvéd Ellenzéki pártok: MOMENTUM, MSZP, LMP, PM (Tordai Bence), Liberálisok, Új Alternatíva, Civil szervezetek: Civilek a Demokráciáért Egyesület, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, V21, Civil Választási Bizottság, AHang, Számoljuk Együtt, Nyomtass te is, MÚOSZ Belpolitikai Szakosztály, Közösségi Médiaszolgáltatók Társasága, Zugló TV, Főnix Mozgalom, a Roma Parlament Egyesület nevében Horváth Aladár elnök, NORMA, Szolidaritás, stb. Magánemberként: Kaltenbach Jenő, Mellár Tamás, Hadházy Ákos képviseletében Kassai Dániel, stb. A „Hackeljük meg a Fidesz nemzeti Konzultációját” Facebook csoport kezdeményezéséről, a csoporttól kapott felhatalmazás alapján, Ujhelyi Sándor tájékoztatta a megjelenteket. Komoly vita alakult ki arról, hogy nem fogunk-e belebukni, hiszen 1-2 százezer ív összegyűjtése bukást jelent, 1,5-2 milliót kellene begyűjteni. Ehhez viszont mindenkire szükség van! Az adatvédelmi aggályok kérdésében Kaltenbach Jenő, volt ombudsman megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a program végrehajtható.

ÉRDEKES ELŐÉLETŰ VESZPRÉMI CSOPORTGAZDA

A húszezres tagságú hackelő csoport adminisztrátorai között két érdekes nevet is találtunk. Citizen Alex, egy bizonyos P. Sándor veszprémi úriember profilja. Ennek nem is nagyon kellett utánamenni, mert a csoportban hol ezzel a profillal, hol a P. Sándor hivatalos oldallal posztol.P. azáltal került be a sajtóba, hogy 2011-ben megpróbálták lelőni a saját veszprémi házánál, több golyó találta el, de túlélte a sérüléseket. Akkoriban sokat cikkeztek róla és múltjáról is a sajtóban. Ezek szerint például P. Sándor a Balaton környéki “alvilág” ismert alakja, üzleti kapcsolatban állt Molnár Péterrel, akit még a 90-es években robbantottak fel saját autójában Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között. Ehhez képest P. most komoly politikai feladatra vállalkozott, vagy éppen azzal bízták meg valakik. Adminisztrátorként például ő dönt arról, hogy nyílt, vagy zárt legyen a csoport, illetve mikor tegyék azt zárttá. A jelek szerint elsősorban ő az, aki a csoport “gazdájaként” tárgyal. P. írja meg a csoportnak azt is, hogy sikerült olyan politikai szervezet vezetőjével egyeztetnie, aki kapcsolatban áll az összes parlamenti párttal. Az illető teljes támogatásáról biztosította. Na ez lesz Ujhelyi…Az adminisztrátorok sorában még egy érdekes névre bukkantunk. F. Katalin felnőtt oldalak állandó szereplője, több ismert site-on is felbukkant. A hölgy Viberen megjelenő telefonszáma alapján ad ki a Google összesen hat ilyen találatot. Az autóban ülős Viber fotó egyébként Facebook profilján is megtalálható, így egyértelmű az egyezés.Katalin is keményen belecsapott a politikai életbe. Egy egészen új posztból kiderül, a hölgy a hackelő akció főszervezője, csoportalapító haverjával a 35 tagú úgynevezett Kerekasztallal és a Roma Parlamenttel  működik együtt. Itt buktatják le a háttérembereket, akik az akció sikerét támogatják: Magyar György ügyvéd és Horváth Aladár roma vezető, a Roma Parlament elnöke. De tárgyalóasztalhoz ült velük szinte mindegyik ellenzéki párt képviselője. A nagy tanácskozást március 2-ra tervezik, ahová F. Katalint és az Új Alternatíva Pártos Ujhelyi Sándort is várják. A megbeszélés témája többek között a Nemzeti Konzultáció hiteltelenítése lesz. Február 20-án már ott tartottak, hogy “ügyvédek, politikusok és szakemberek” dolgoznak velük együtt.    Forrás: Pestisrácok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató