Európa visszatámad: eldördültek az első figyelmeztető lövések a tengeren is - Videó
A görögök megtesznek mindent, hogy a migránsok ne jussanak be az Európai Unió területére. Eddig a szárazföldön provokálták őket, de már a tengeren is megindult az invázió.A görög partiőrség már nem bízza a véletlenre. Egy migránsokat szállító hajót tartóztattak fel, meg figyelmeztető lövéseket is leadtak majd hosszú botokkal lökték el a csónakokat.Ha, nem indul a videó KATTINTS IDE!
Továbbá felborult egy másik illegális bevándorlókat szállító csónak Leszbosz partjainál hétfő reggel, 47 embert sikerült kimenteni a vízből, de egy gyerek meghalt – közölte a görög parti őrség.A hatóságok elmondása szerint a csónakot egy török járőrhajó kísérte török felségterületen. A görög vizekre érve szándékosan borították fel a járművet, hogy kiprovokálják a mentőakciót.Negyvenhat embert épségben kimentettek, két gyerek kórházba került, egyikükön már nem tudtak segíteni – tette hozzá a parti őrség.
Vasárnap reggel óta legalább ezer ember érte el az égei-tengeri görög szigeteket.
A török-görög szárazföldi határon is több ezer bevándorló próbált hétfőn valamilyen úton bejutni Görögország területére. Csak néhány tucat embernek sikerült átjutni a határkerítésen keresztül vagy a határfolyón átgázolva.
A görög rendőrség helyenként könnygázzal oszlatja a tömeget napok óta. Az emberek fehér zászlókat lengetnek, és azt skandálják, hogy “béke, béke!”, bízva abban, hogy beengedik őket Görögországba.
Törökország pénteken közölte: már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket, és megnyitotta a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált.
Forrás: MTI nyomán Vadhajtasok.hu