Putyin kormányzásának 20. évfordulója alkalmából egy terjedelmes nyilatkozatot adott a TASZSZ-nak, amelynek újabb, tematizált részletét kedden közölték. Az orosz vezető szerint a politikusoknak, köztük az ellenzékieknek nem pusztán bírálniuk kellene a kormányzatot, hanem világos elképzeléssel kellene rendelkezniük arról, hogy miként kellene megoldani az ország problémáit.

„Az átlagpolgár nem csak azt akarja látni, ahogy szidják a hatalmat, hanem azt is meg akarja hallani és érteni, hogy mit ajánlanak a kritikusok. És ha válaszként a bírálaton kívül semmi mást nem hall, akkor felmerül benne a kérdés: kire szavazzak?”

– mondta Putyin. Hangsúlyozta, hogy a parlament a vita helyszíne, nem pedig a verekedésé, a zűrzavaré és a show-é, mint amilyen a ’90-es években volt.

„A rendszeren belüli és a rendszeren kívüli politikai ellenzékre is szükség van. Ezt nem hivatalban lévő elnökként, hanem egyszerű orosz állampolgárként mondom. De kuplerájra nincs szükségünk. És show-ra sincsen szükségünk. Komoly politikai tevékenységre van szükségünk”

– mondta.Pjotr Sztolipin (1862-1911) cári miniszterelnököt idézve azt hangoztatta, hogy nem nagy megrázkódtatásokra, hanem nagy Oroszországra van szükség. Putyin nem értett egyet azzal a véleménnyel, hogy az orosz ellenzék „kezes” lenne. Példaként a kommunistákat és vezetőjüket, Gennagyij Zjuganovot hozta fel. Rámutatott, hogy Oroszországban mintegy félszáz párt tevékenykedik. Közülük, mint mondta, az Egységes Oroszországnál van a „kontrollcsomag”, de sok párt gyakran nem ért vele egyet, beleértve a parlamenti frakcióval rendelkező hármat is. Az orosz elnök szerint az állami tisztséget betöltő politikusok számára azonos munkafeltételeket kell biztosítani, legyenek akár kormánypártiak, akár ellenzékiek. Egyebek között azt hangoztatta ezzel kapcsolatban, hogy a választott tisztségviselőknek egyforma gépjárműveket kell biztosítani munkakörük ellátásához, és elfogadhatatlan lenne, ha a kormánypártiak BMW-vel járnának, az ellenzékiek pedig Zaporozseccel. Úgy vélekedett, hogy az oroszok nem naivak a politikai kérdésekben és politikai tudatosságuk felerősödött az elmúlt években. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden a témával kapcsolatban, újságírói kérdésre válaszolva „nagyon marginalizáltnak” és „szegmentáltnak” nevezte a rendszeren kívüli ellenzéket, amely szerinte képtelen a politikai összefogásra. Peszkov kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy a rendszeren kívüli ellenzékiek közül a Kreml kit tekint komoly politikusnak. Az ellenzéki Dozsgy online televízió keddi közlése szerint Ljubov Szobol ellenzéki politikus bejelentette, hogy indulni kíván a jövőre esedékes parlamenti választáson. Szobol egyike azoknak a jelöltaspiránsoknak, akiket a támogató aláírások egy részének meghamisítására hivatkozva nem engedtek elindulni a tavaly szeptemberi moszkvai képviselőválasztáson. Az Alekszej Navalnij ismert ellenzéki politikussal együttműködő aktivista Twitter-bejegyzésében arra szólította fel a választókat, hogy Putyin letöltött elnöki mandátumainak „lenullázása” nyomán minden alkalommal szavazzanak az Egységes Oroszország ellen. Az orosz alkotmánybíróság hétfőn jogszerűnek ismerte el az ország alaptörvényének módosításáról rendelkező jogszabályt, amely egyebek között lehetővé teszi, hogy Putyin újból elindulhasson az elnökválasztáson. A hivatalban lévő államfő a jelenleg érvényes alkotmány korlátozó rendelkezése értelmében már nem jelöltethetné magát a 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Az eddigi periódusokat lenullázó új szabályozás értelmében a hivatalban lévő államfő még két, egyenként hatéves ciklus erejéig lehet Oroszország elnöke.