2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A mohácsi szoci polgármester összekeverte a koszorúeret a koronavírussal és nem mellesleg pánikot is keltett

Hihetetlen vezetői képességekről tett tanúbizonyságot Csorbai Ferenc, Mohács szocialista polgármestere, aki koronária-gócpontnak nevezte a várost. Ezzel csak két gond van: egyrészt a coronaria koszorúeret jelent, másrészt az operatív törzs épp nemrégiben cáfolta Csorbai pánikkeltő megjegyzését. A mohácsiak védelmében jegyezzük meg és emlékeztessünk mindenkit, hogy Csorbait a város polgárai nem szerették volna polgármesternek, azonban a rendkívüli népszerű fideszes polgármester és polgármesterjelölt a tavalyi kampány alatt elhunyt, az egyetlen állva maradt jelölt, Csorbai pedig nem lépett vissza úgy sem, hogy helyi ellenzéki politikusok is kérlelték, hogy tegye. Ez az ember pedig most népszerűséget próbált szerezni magának a koronavírus-járvány kapcsán, miközben megalapozatlan állításokkal keltett pánikot saját városának polgáraiban,- számol be a Pestisrácok.hu.Az MSZP-s Csorbai komoly össztűzbe keveredett tavaly, amikor a józan észnek és becsületnek ellentmondva szerencsét próbált és egyetlen állva maradt jelöltként harcba szállt Mohács polgármesteri székéért. Ez a dicsőséges tett az ellenzéki oldalon sem aratott sikert, az urnáknál pedig úgy kapott 1867 szavazatot az október 13-i önkormányzati választáson, hogy közben 4076-an szavaztak érvénytelenül. Ez természetesen nem szegte kedvét koronária-gócpont felismerőnknek, aki azóta is betölti a polgármesteri posztot. A nagyon jobboldali többségű képviselőtestület azonban világossá tette, hogy áprilisban várhatóan feloszlatja önmagát, hogy új polgármestert-választást lehessen kiírni. Ez a fájdalmas eshetőség megszázszorozta Csorbai erejét, aki most ország-világ előtt meg akarta mutatni, hogy határozott városvezető, aki gyermekeként szereti a mohácsi polgárokat és úgy is ügyel rájuk.
Sajnos kocsikenőcs került a palacsintába, mert a szépen megírt és általános iskolai szavalóversenyeket megszégyenítő szépségben előadott gondolatsorba a koronária-gócpont kifejezés is bekerült (a videóban a 38. másodperc után). A tátott szájjal bámuló mohácsiak lehet, hogy egy kicsit el is bizonytalanodtak, hogy akkor most a koronavírus mellett még a szívükre is vigyázni kell? Nézzük, mint mond erről az orvos:
az akut koronária szindróma egy gyűjtőnév, mely a szívkoszorúéren belüli véráramlás akadályozottságát jelenti. Az olyan életveszélyes koszorúér betegségek tartoznak ide, mint az átmeneti szívizom-vérellátási zavar vagy a hirtelen kialakult szívizom elhalás.Sajnos nemcsak a szívizom hal el bizonyos esetekben, hanem az agysejtek is, de ezt nehéz lenne tudományosan bizonyítani, az viszont tény, hogy Csorbai ezenkívül a Szeszélyes évszakokba való poénon kívül egy kevésbé vicces dolgot is elkövetett: pánikot keltett, még hozzá fölöslegesen, hiszen önhatalmúlag senki sem jelentheti ki, hogy egy város a járvány egyik gócpontjává vált. Az illetékesek nyilván megvizsgálják és komolyan is veszik az ügyet, hiszen, ha valaki többekkel érintkezett koronavírus-gyanús esetként, akkor így kívánja a protokoll. De a polgármester hatásköre nem terjed ki erre, főleg bizonyítékok nélkül, meggondolatlan bejelentésével csupán azt érheti el, hogy megijeszti városa polgárait és fölösleges pánikot kelt. Csorbai polgármester úr bejelentését megnézhetik itt:
 Forrás: PestiSrácok, Csorbai Ferenc Facebook oldala
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató