2024. május 08. - Mihály
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Rendkívüli: Kapás Boglárka is koronavírussal fertőzött

Kapás Boglárka hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához kötelezően előírt két tesztje közül a második pozitív lett, vagyis ő is megfertőződött a koronavírussal. A világ- és Európa-bajnok sportoló hozzátette, jelenleg tünetmentes, de ez is csak azt bizonyítja, hogy muszáj mindenkinek elővigyázatosnak lennie: tünetek nélkül is megfertőzhet bárki bárkit.A Magyar Úszószövetség az elmúlt napokban öt uszodában tette lehetővé a válogatott sportolók számára, hogy folytassák a versenyszerű felkészülést. Ennek feltétele viszont az volt, hogy minden úszó legalább két negatív koronavírus tesztet produkáljon, emellett pedig vállalja, hogy az uszodán kívül sehová sem mozdul ki otthonról. Kapás második tesztje lett pozitív.„Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek. Épp ezért is szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogyha úgy is érzitek, nincs semmi bajotok, akkor is nagyon vigyázzatok. Tényleg, ha tehetitek maradjatok folyamatosan otthon, mert így is lehettek fertőzök, hogy nincs semmi bajotok és nem gondolnátok, hogy betegek vagytok” − mondta a videóban Kapás Boglárka. Az UTE olimpiai bronzérmes úszója a következő két hétben karanténban lesz, bár mint mondta, ez a jelenlegi napi rutinján nem változtat jelentősen. A felkészülésbe ugyanakkor így ki tudja meddig, nem csatlakozhat be. https://www.facebook.com/watch/?v=1831560083640967Forrás: NSO
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató