2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Szégyen: Megszüntették a nyomozást az MTVA-ban randalírozó Hadházyék ellen

Megszüntette a közérdekű üzem működésének megzavarása és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az MTVA-székházba behatoló és ott randalírozó ellenzéki képviselők ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hadházy, Kunhalmi Ágnes, Bangóné, Varju László és több ellenzéki képviselő 2018 decemberében rendezett ámokfutást a köztelevízió épületében, ahol politikai követeléseiket akarták nyilvánosságra hozatni, majd felszólításra sem hagyták el a székházat, inkább dulakodtak a biztonsági őrökkel,- számol be a Pestisrácok.hu. A tavalyelőtti, két napig tartó közjáték emlékezetes pillanatokat eredményezett, Bangóné kurva erős képétől kezdve a csaknem „halálra vert” Varju László csodálatos gyógyulásáig, aki utolsó erejével mentőt hívott, majd átszállíttatta magát az ATV stúdiójába, hogy ott makkegészségesen nyilatkozzon. Kunhalmi Ágnes az ajtónak szaladt, Hadházy Ákos pedig magyar Pókemberként a lépcsőkorláton való lógást választotta, így akarta kicselezni az őröket. Ezután Hadházyt a jelenetet videózó Szél Bernadettel együtt kitessékelték a székházból. A szexbotrányba keveredett Gréczy Zsolt pedig mindezekkel egyidőben azzal fenyegetőzött, hogy a több ezres tüntető tömeget behívják az épületbe. Az MTVA-székházra az óbudai jegyző kezdeményezett birtokvédelmi eljárást, hogy a magukból kivetkőzött képviselőket ki lehessen tenni a szigorúan őrzött, közérdekű üzemből, amelynek helyiségeibe az érintettek épp a képviselői jogaikkal visszaélve próbáltak meg behatolni, és azokban ellehetetleníteni az ott dolgozók munkáját.Az ügyben Tényi István mellett az MTVA is több feljelentést tett. Ennek apropóján kiadott közleményükben hangsúlyozták, hogy az ellenzéki képviselőket nem korlátozták szabad mozgásukban, azonban a szerkesztőségi munka megzavarását nem engedhették. Hadházyék üzemi területre akartak bejutni, mely nem egyenlő azon jogukkal, hogy beléphetnek az intézménybe. A képviselők viselkedése az MTVA szerint félelmet keltett az intézmény dolgozóiban, akiket sértegettek, valamint hamis tűzriadót csináltak és másnap reggel is megpróbáltak bejutni az elzárt területre, ahol a műsorok készülnek. Emellett rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket.

Hadházy akcióban. Fotó: Facebook

TÖBB FELJELENTÉST IS VIZSGÁLTAK

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) végül 2019 elején közérdekű üzem működésének megzavarása és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelynek keretében – a feljelentések alapján –vizsgálták többek között a hivatali visszaélés, a terrorcselekmény elkövetelésével fenyegetés, a személyes adattal való visszaélés, a közveszéllyel fenyegetés, és a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettét is.
Az ügyészség csaknem ezer órányi felvételt is kapott, és a 2019 januári közleményükben ki is hangsúlyozták, hogy az ellenzéki országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával, a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A főügyészség véleménye szerint az MTVA biztonsági őrei a rendbontó képviselőkkel szemben jogszerűen léptek fel; a felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt, nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek.  

MEGSZÜNTETTÉK A NYOMOZÁST, EGYEDÜL VARJU NEM LÉLEGEZHET FEL

Információink szerint ugyanakkor néhány nappal ezelőtt megszüntették a nyomozást, méghozzá bűncselekmény hiányára hivatkozva. Az ügyészség – a portálunk által megismert határozatában – azzal érvelt, hogy az ellenzéki képviselők viselkedése az MTVA épületében ugyan zavaró volt, azonban szerintük Hadházyék magatartása nem volt alkalmas arra, hogy a közüzem működését jelentősen megzavarják (a többi, fent említett bűncselekmények ügyében sem folytatják a nyomozást). Az ügyészség a határozatában arra is emlékeztetett, hogy Varju Lászlóval szemben ,– súlyos testi sértés miatt vádat emelt. A hatósági eljárás előzménye, hogy Varju László a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott onnan. Erőszakos ellenállása miatt végül testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A politikus továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Forrás: Pestisrácok.hu 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató