2024. május 08. - Mihály
EUR : 389.06
USD : 361.45
Időjárás ikon17°14°

Azt mondja a kamumentős, hogy idegállapotba került, és ezért nem kér senkitől bocsánatot, mert hazudott

Németh Athina az MSZP elhíresült kamuvideójában azt állította, hogy mentőtiszt és ilyen irányzatú végzettsége van, azonban most azt állítja a zavart nő, hogy nem emlékszik már, hova járt iskolába, ezt azzal magyarázza, hogy “idegállapotban van”. Mentőtiszt vagyok, mentőtiszt a végzettségem”– mondta az ATV-nek adott interjújában Németh, aki szerint “már két napja nem dolgozik”, ugyanis megtudta, hogy nincs bejelentve.Állítása szerint az AMS mentőszolgálatnál dolgozott, ám a cég ezt határozottan cáfolta. Szerinte azért határolódott el tőle mindenki, mert nem volt bejelentve. Mint mondta: a botrány első napjaiban védte a céget, azt hitte, ki fognak állni mellette. Úgy fogalmazott, hogy megpróbálja majd tisztázni magát, csak még nincsenek meg a papírjai. Németh Athina elmondása szerint olyanidegállapotban van, hogy nem tudja 43 év után, mi annak a regensburgi főiskolának a neve, ahol végzett. Közölte, hogy a szocialisták keresték meg őt egy Facebook-bejegyzés alapján és fenntartja az állítást, amely szerint a rá bízott 10 betegből 9-en meghaltak. Németh Athina szerint a német oklevele honosítva van, azonban még atöbb mint negyven év alatt nem ellenőrizte soha, hogy regisztrálva van-e, mint egészségügyi dolgozó.Németh Athina elmondta azt is, hogy nem szeretne bocsánatot kérni senkitől, viszont az állítólagos egykori munkáltatóját és a bulvárlapokat is be fogja perelni. Németh azt állítja, hogy ő nem az OMSZ előtt, hanem a Pozsonyi úton lévő Dunapark kávéházban adott interjút Korózsnak, majd vasárnap délután felhívta a politikust, hogy baj lesz abból, hogy az OMSZ-t mutatták a videóban. Az MSZP-s képviselő erre azt mondta a nő szerint, hogy mivel mentőautókkal szállították a betegeket, ezért mutatnak mentőket.Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató