Annyi a mosléknak: Belenyúl a kormány a választási törvénybe

Korán reggel rettegés vette kezdetét a HVG szerkesztőségében, és közöltek egy rendkívüli hírt.

 

Álljon itt a rettegést kiváltó okozat:

 

Jelentősen módosítják az országos lista állítására vonatkozó szabályokat. Noha a kormány a kamupártokra hivatkozik, az ellenzék matekozását is nehezebbé teszik.

Belenyúl a kormány a választási törvénybe, az Országgyűlésnek kedd késő éjjel benyújtott tervezet szerint az eddigi legalább 27 helyett 50 egyéni választókerületben kell jelöltet állítania egy pártnak ahhoz, hogy az országgyűlési választáson országos listát állíthasson. Az nem változott, hogy legalább 9 megyében és a fővárosban kell ezt a legalább ötven jelöltet indítaniuk.

A kormány a javaslat indoklásában azzal érvel, hogy a javaslat részben a parlamenti pártok részéről érkezett jelzésekre is figyelemmel a – kampányfinanszírozási intézményrendszerével kapcsolatos visszaélések visszaszorítása érdekében – kell módosítani a törvényt.

Azzal, hogy 50 jelöltet írnak elő, a kormány szerint biztosított lesz, hogy csak “valós társadalmi támogatottságú pártok” állíthassanak országos a listát, tehát fellépnek azok ellen, akik csak a több százmilliós állami támogatás megszerzése érdekében indulnak a választáson.

A kamupártokat a kormány “törpepártoknak” nevezi, amelyekről az Állami Számvevőszék megállapította, hogy egyes jelölőszervezetek a listaállítás után járó állami támogatást nem kizárólag a kampányra költik.

Ha az egyéni jelöltek száma 50 alá csökken, a listát törölni kell.

Noha a kormány a kamupártokra hivatkozik, a módosítás az ellenzék listaállítási terveit is korlátozhatja. Az ellenzék a 2022-es országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben egy közös jelöltet indítana a Fidesz ellen, azonban abban nem voltak egységesek, hogy egy közös vagy két listát állítsanak. Ez a jelenlegi szabályok alapján egy nyitott kérdés volt, azonban az, hogy a választókerületek csaknem felében előírják a jelöltállítást, a két listán indulást nehézzé teszi.

A rendkívüli felhatalmazással a zsebében a kormány benyújtotta az Alaptörvény 9. módosítását is, amelyben a többi között rögzítik, hogy “az anya nő, az apa férfi”, bebetonozza az alapítványokat azzal, a mondattal, hogy “a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról, működéséről, megszüntetéséről, valamint közfeladata ellátásáról sarkalatos törvény rendelkezik”, illetve a jelenleginél is átláthatatlanabbá teheti az állami költések megismerését azzal, hogy „közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése.”

 

Check Also

Sikíthattok hulladékok: a magyar válogatott ismét kijutott az EB-re

0:1-es hátrányból megfordította a magyar válogatott az Izland elleni pótselejtezőt! Hatalmas küzdelemben 2:1-re nyert a …