Ma 15 órára hirdette meg a mega-tüntetését a baloldal legújabb messiása.

Élő cikkünkben követjük az eseményeket.
Az 50-es kitaposott gumicsizmák már a helyükön vannak...
Nagy-Bandó András következik
Ő már Márki-Zay Péterrel is vergődött.
Csupa új arc...

Felszólal a Bruti nevű csöves is
Nagy Ervin után Tóth Imre Bruti "humorista" következett.
„Üdvözöljük a közmédia nézőit, mind a 17-et” – mondta, majd arról beszélt, hogy a közmédia ebben a percben nem is közvetíti az ország legnagyobb tüntetését.
Ugyanakkor nem sokkal később az M1 15.30-as híradójába vágóképet adtak a tüntetésről.

Ne dőljetek be soha a propagandának, és ami a legfontosabb: ne féljetek – mondta a tüntetőknek Tóth Imre.
Poloska Demjén Ferencet is meglopta
A hangszórókból Demjén Ferenc dala, a Szabadság vándorai szól.
Korábban már kiderült, hogy nincs erre engedélye a Tisza Pártnak.
Poloska Toroczkainak érzi magát, be akart menni a köztévé épületébe
Ez sem jött össze...

Nagy Ervin az első felszólaló
Nagy Ervin szerint sok művész fél.

Magáról azt mondta, hogy a motorja, kitalálója, kreatívja egy-egy ilyen eseménynek. Keres művészeket is, de nagyon sokan visszautasítják, mert féltik a megélhetésüket. A polipja csápja mindenhova odaér, még mindig nagyon sokan félnek.
Ezért elkezdni skandáltatni a tömeggel, hogy "Nem félünk."
12000 a pulóver, 6000 a póló
Petike szereti a pénzt, drágán árulja a szarjait.
12 000 a pulcsi, 6 000 a póló:

Gyűlnek a kommunisták
A baloldali média a helyszínen.
A Soros-blog fotókat közölt:


Őrizetbe vették Magyar erőszakra buzdító aktivistáját
Poloska embere már őrizetben.

Magyar Péter egyelőre hallgat arról, hogy lelepleződött az az erőszakos cselekményeket szervező akciócsoport amelyik több más törvénysértő akció mellett – fideszes politikusok arcképének elégetése, sajtótermékek megsemmisítése – mellett csákánnyal és fejszével akart rátámadni az MTVA székházára a szombat délutáni tüntetésen.
A Ripost értesülése szerint a rendőrség a reggeli órákban őrizetbe vette a rohamosztag vezetőjét szigetszentmiklósi lakásán, ahol házkutatást is tartottak. Az információk nyomán a PestiSrácok megkereste a Budapesti Rendőrkapitányság sajtóosztályát ahonnan a következő válasz érkezett hozzájuk:
Elektronikus úton a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályához küldött megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a médiában megjelent hírek alapján közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület vétség gyanúja miatt hivatalból nyomozást rendelt el. Az eljárásban a BRFK rendőrei egy férfit elfogtak, előállítottak, lakásán kutatást hajtottak végre. Elszámoltatása folyamatban van.
Poloska szerint retteg a hatalom
Magyar fotókat osztott meg a Facebookon a tüntetés előtt pár órával.
Retteg a hatalom, retteg a propaganda! Mindenhova kamerákat szerelnek fel, több száz rendőr áll már most sorfalat az épület körül. Legyünk békések, de nagyon határozottak! Ne provokáljuk a hatóságokat! A magyar rendőr velünk van
- írja a messiás.

Magyar Péter kiakadt, hogy az ATV műsorvezetője pont akkor ment a férjével Balira, amikor ő tüntetést szervez
Az ATV műsorvezetője, Szöllősi Györgyi pénteken írta ki az oldalára, hogy a 30. házassági érfordulójuk alkalmával elutazik két hétre a férjével Balira, ami különleges neki, hiszen nem volt még ennyi ideig távol, Európán kívül se nagyon. Magyar Péter valamiért fontosnak tartotta szóvá tenni, miközben péntek este a közmédia Kunigunda utcai székházánál videózott.

„Megpróbálok bemenni az épületbe. Azt ígérték nekem a biztonságiak, hogy lehívják az ügyeletes felvigyázót. Itt ugye a vezetés már eltávozott, lehet, hogy már külföldön is vannak, vagy ahogy Szollősi Györgyi az ATV-ből elment éppen valami egzotikus szigetre, mint egy rendes újságíró, aki aggódik a média függetlenségéért.”
- mondta a messiás.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
