AP: Trump nyert Dél-Karolinában
Az AP, valamint az ABC News, és a CBS News szerint is Donald Trump nyerte meg Dél-Karolinát, és kilenc elektori szavazatát, ahogy az várható volt.
A győztest ilyenkor még csak az amerikai sajtó hirdeti ki, az első megszámolt szavazatok, a nem a győztes személyét, hanem szavazási preferenciákat mérő exit poll eredmények és a korábbi választási eredmények figyelembevételével, miután úgy ítélik meg, hogy az egyik jelölt már behozhatatlan előnyre tett szert. Ezeket a bejelentéseket gyakorlatilag hivatalos eredményként szokta elfogadni mindenki, még akkor is, ha még nem számolták meg az összes szavazatot.
Óriási bravúr: Megnyerte Floridát Donald Trump
Bár az elmúlt elnökválasztási ciklusokban Florida – jelentős részben a demokrata vezetésű államokból áttelepülők miatt – időnként csatatérállamnak minősült, most a Fox és a CNN egybehangzó előrejelzései szerint Donald Trump fölényesen megnyerte az államot, annak harminc elektorával együtt.
Florida az amerikai elnökválasztások során a harmadik legfajsúlyosabb állam; csak az 54 elektort számláló Kaliforniának és a 40 elektorral bíró Texasnak van több küldötte nála.
Trump a jelenlegi állás szerint, a szavazatok 86,9 százalékának kiértékelését követően 55,7-43,4 arányban vezet Kamala Harrisszel szemben. Ez részben az elnökjelölt, részben a javára visszalépett, helyben rendkívül népszerű republikánus kormányzó, Ron DeSantis érdeme.
