Ébredj Európa

Robert Fico: Soros György egy nemzetközi pénzügyi csaló

A szlovák kormány hatalmas hibát követett el, amikor nem támogatta Magyarországot és Lengyelországot. Interjú. „Nyugat-európai politikusok azt állítják, azért van szükség a jogállamisági mechanizmusra, mert valóban aggódnak a jogállamiság hiánya és az általuk antidemokratikusnak vélt tendenciák miatt Magyarországon és Lengyelországban. Ön politikai eszközről beszél. Mivel érdemelte ki a bírálatokat ez …

Olvasom

Az Európai Parlament nem hajlandó betlehemet elhelyezni brüsszeli székhelyén, “mert sértő lehet”

A spanyol EP-képviselő, Isabel Benjuema felszólította az Európai Parlamentet, hogy “igazoljon valami olyan egyszerű dolgot, mint Európa történelmi öröksége” Az Európai Parlament nem volt hajlandó karácsonykor betlehemet elhelyezni brüsszeli székhelyén – erre hívta fel a figyelmet Isabel Benjumea. Elmondása szerint az egész őrület tavaly kezdődött, amikor az első karácsonyát töltötte az Európai …

Olvasom

Milánó: Lemészároltak egy orvost a migránsok

Salvini kikelt magából a legnagyobb közösségi oldalon. Imádkozom a tegnap Milánó belvárosában lemészárolt szegény orvosért, a rendőrök két bevándorlót köröznek olvashatjuk az újságokban. Szégyellje magát Conte és a kormánya, akik most törölték el a biztonsági rendeleteket!   Az Il Giornale információi a gyilkosságról: Az észak-afrikaiak először lemészárolták, majd ruhát cserélve …

Olvasom

Európa gőzerővel készül a brexitkáoszra

Franciaország, Belgium és Hollandia is az utolsó simításokat végzi az alku nélküli brexit esetén életbe lépő vészforgatókönyveken. Épülnek a forgalmi dugók esetén használatos parkolók, leállósávok, a franciák pedig arról határoztak, hogy bizonytalan ideig a London és Párizs között közlekedő vonatokon történik a vámellenőrzés. Vasárnap valóban kritikus, feltehetőleg az utolsó huszonnégy …

Olvasom

Német időseket vertek át a török call centeres csalók

Telefonos ügyfélszolgálatnak álcázott bűnbandát számolt fel a német rendőrség. Idős embereket megkárosító, telefonos ügyfélszolgálatnak álcázott bűnbandát számolt fel a német rendőrség a törökkel együttműködve – jelentette szombaton a Rheinische Post című észak-rajna-vesztfáliai lap tisztségviselőkre hivatkozva. A délnyugat-törökországi Izmirben működő telefonos ügyfélszolgálat rávett arra németországi időseket, hogy széfbe helyezés céljából adják …

Olvasom

Politico: Merkel éveken át csak nézte, miként bontja le a demokráciát Orbán és Kaczynski

A német kancellár nem lépett fel időben, hogy megfékezze a tekintélyelvű magyar és lengyel vezetést – vetette Angela Merkel német kancellár szemére a Politico, amelynek cikkét a Hvg360 szemlézte, amit pénzért lehet a szennyoldalon elolvasni. A lap szerint a német kancellárt ugyan dicséret illeti, amiért kiutat talált a zsákutcából, de elsősorban …

Olvasom

Az olasz kormánytöbbség eltörölte a Salvini-féle migrációs törvényeket

Az olasz parlament felsőházában pénteken este heves vita kísérte a kormány új migrációs intézkedéseiről szóló szavazást, amellyel eltörölték a Matteo Salvini volt belügyminiszter kezdeményezésére tavaly nyáron életbe léptetett törvényeket. A szenátus 153 igen, két nem szavazattal, valamint négy tartózkodással elfogadta a Salvini-féle migrációs-biztonsági törvények módosítását. A képviselőház december 9-én szavazta meg …

Olvasom

Egy szenegáli migráns jegyellenőröket vert össze Milánóban

A héten két migránstámadás is történt Milánóban. Most egy szenegáli férfi jegyellenőrökre támadt, akiket emiatt kórházba kellett vinni. Hétfőn pedig egy egyiptomi migráns törött üveggel hadonászott a metrón – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.  Az Il Giornale című olasz nap beszámolója alapján ezúttal egy szenegáli migráns okozott problémát. A hírek szerint a 22 …

Olvasom

A V4-ek szerint szigorúbban kell ellenőrizni az unión belül a migránsok mozgását

A tengeri mentőakcióban részt vevő szervezetek valóban mentsenek, és ne hordják tömegével Európába a migránsokat. Az Európai Unió számára javasolt új migrációs paktumnak meg kell őriznie az eddigi szolidaritási mechanizmus nyitottságát és rugalmasságát – szorgalmazták közös, csütörtökön ismertetett állásfoglalásukban a négy visegrádi ország, valamint Észtország és Szlovénia belügyminiszterei. A Magyarország, …

Olvasom

Felgyújtották egy iszlamizált negyedben a város karácsonyfáját Franciaországban

Egy pillanat alatt lángra kapott a franciaországi Lyon egyik kerületének karácsonyfája, miután ismeretlenek szándékosan felgyújtották, számolt be róla több orgánum is. A Valeurs Actuelles hírportál felhívja a figyelmet arra, hogy a fa Lyon egy „sérülékeny” iszlamizált, nem asszimilált kerületében található. Gyerekes és teljesen haszontalan tettnek nevezték többen is azt, hogy …

Olvasom

Sutyorgás és bruhaha, egy ilyen nevű fényjáték lesz a betiltott karácsonyfa helyett Bordeaux-ban

“Sutyorgás és bruhaha”. E két szó idétlensége, ünnephez méltatlansága mintegy jelképe a francia szélsőbaloldali polgármesterek (túlzás nélkül írhatjuk) tombolásának. Nyár elején több francia nagyvárosban a radikális baloldal került hatalomra – Strasbourg, Marseille, vagy Lyon mellett Bordeaux-ban is. És azonnal harcot indítottak a család, a nemzeti értékek, a zsidó-keresztény hagyományok, vagy …

Olvasom

Bécs lakosságának csaknem egyharmada nem is osztrák állampolgár

Csaknem minden harmadik bécsinek külföldi útlevele van – derült ki az osztrák főváros önkormányzatának legfrissebb nyilvántartási adataiból. Bécs város önkormányzata 2007 óta – nem rendszeres időközönként – kiadja az úgynevezett „integrációs monitort” a főváros lakosságának összetételéről. Az aktuális felmérés szerint Bécs lakosságának 31 százaléka nem rendelkezik osztrák állampolgársággal. Ez négy …

Olvasom

Leszboszon egy 3 éves kislányt erőszakoltak meg a Kara Tepe nevű migránstáborban

Eszméletlenül találtak rá a kislányra. Mint ismert, néhány hónapja a leszboszi tábort felgyújtották a migránsok, ezért egy új sátortábort alakítottak ki a szigeten. Hétfő este eszméletlenül találták a sárban egy hároméves kislányt, egy afganisztáni család gyermekét, akik menedékjogot kértek. A kislány vérzett, a táborban tartózkodó orvosok megvizsgálták, a diagnózis szerint …

Olvasom

A migránsok miatt lázadtak fel a helyiek Kanári-szigeteken

Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor a 27 éves Kevint egy bevándorlókból álló banda megvert és kirabolt. Ekkor a Kanári-szigeteken a feldühödött helyiek egy hotel elé vonultak, ahová a kormány elszállásolta a migránsokat. Egyre nagyobb a feszültség a Kanári-szigeteken a bevándorlók és a helyi lakosok között. Az idén …

Olvasom

Koppenhágában a feministák nekimentek a jelzőlámpáknak

Túl sok a férfiról elnevezett utca Frederiksbergben (ez Koppenhága jómódú negyede), ezt pedig sürgősen meg kell változtatni – követeli az egyik szélsőbaloldali politikus Dániában. Kirsten Lee-nek nemcsak ezzel van problémája, szerinte ugyanis elfogadhatatlan, hogy a jelzőlámpák zöld jelzésén látható piktogram is férfira hasonlít, ezért javasolja, hogy a gyalogos jelzésének felében a piktogramokat …

Olvasom

Egy maroknyi migráns csaknem agyonvert egy kamionost a franciaországi Calais-ban

A sofőr csak annak köszönheti az élet, hogy időben kapcsolt és el tudott hajtani a helyszínről. Illegális migránsok csaknem agyonvertek egy brit kamionost az észak-franciaországi Calais városához közeli autópályán. Az áldozat éppen arra várt, hogy a határellenőrzést követően áthajtson az Egyesült Királyságba a Csalagúton keresztül, amikor fekete fiatal férfiak egy …

Olvasom

A belügyi biztos szerint az iszlám terrorizmus nem annyira veszélyes, ő a jobboldaliaktól tart

Ylva Johansson Európában a terrorizmust elsősorban a jobboldalon keresi. Amikor a svéd közrádióban arról kérdezték, hogy a muszlimokhoz köthető terrortámadás után vajon az iszlám terrorizmus-e a legnagyobb fenyegetés Európára nézve, a biztos gyorsan témát váltott. Cenzúrázná a terrorizmushoz köthető online tartalmakat az EU és már az előzetes megállapodás is megtörtént, …

Olvasom

11 “fiatal” rabolt ki egy luxusboltot Párizs belvárosában – Videó

Emmanuel Macron Franciaországában, ha nem tüntetések zajlanak, akkor ilyen dolgok történnek. Az Actu17 beszámolója szerint másodpercek alatt fosztottak ki egy üzletet a francia fővárosban. Az elképesztő jeleneteket az üzlet biztonsági kamerája rögzítette. Több “fiatal” beront a butikba fényes nappal és senkitől sem zavartatva kirámolják azt. Párizs 6. kerületében, a Boulevard …

Olvasom

Még több segélyre számíthatnak a bevándorlók az Európai Bizottságtól

Pénzügyi segélyt és álláskeresési előnyt is tervez az Európai Bizottság a bevándorlók számára. Brüsszel új migrációs cselekvési tervéből kiderül: immáron nem csak lakhatást és szavazati jogot biztosítanának a bevándorlóknak, hanem kiemelt anyagi helyzetbe is helyeznék őket. A november 24-én közzétett dokumentum úgy fogalmaz: „A migráns vállalkozók – beleértve a társadalmi …

Olvasom

Kaczyński elmondta: Orbán Viktorral írták a németek helyett a kompromisszumos javaslatot

A tény más megvilágításba helyezi a vétóvita eredményeit. A Portfolio szerint rövid távon Orbán győzött, hosszabb távon az EU egésze is nyert az megállapodással. A Portfolio már a csütörtök esti vétóalku megszületésekor célzott arra, hogy valójában nem a német soros elnökség rakta össze a jogállamisági mechanizmus alkalmazását beszűkítő 4 oldalas …

Olvasom