2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Toroczkai: nem voltak egyenlőek a feltételek

Végül csak egy hajszálon múlt, pedig hatalmas volt az ellenszél. Átírt alapszabály, lejáratás, egy egész telefonálgatós hadosztály után Vona Gábor is kampányolt még időkeret nélkül ellenem a kongresszuson, aztán a korábban megbeszélt 15 perc helyett végül kaptam 12 percet, hogy a tagsághoz szólhassak. Hiába jártam az országot, nem tették lehetővé, hogy minden taghoz eljuthassak. Most 12 percet kaptam, és 34%-ról (ajánlások) 12%-ot javítva végül 46%-ot elérve nagyon szoros eredmény született. Mindenekelőtt köszönöm azoknak, akik bátran mellém álltak! Nem szeretném elengedni a kezüket. Köszönöm Dúró Dórának, aki nőként volt a legbátrabb! Köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem, aki támogatott szóval, szavazattal. Gratulálok és sok sikert kívánok Sneider Tamásnak, lassan 20 éve minden nagyobb történelmi fordulópontnál találkoztunk, most is így lett, és ő végig tisztességes volt. Azokkal van a baj, akik a háttérből irányítanak, és elvették ennek a mozgalomnak a lelkét. Nem az fáj, hogy nem nyertem, hanem az a keserűség, amit most érzek az egyenlőtlen feltételek miatt. Nekem ugyanis mindig van dolgom a hazám szolgálatában. A közeljövőben Ásotthalomra összpontosítok, befejezem, amit elkezdtem. A Jobbikban egyelőre semmilyen tisztséget nem vállalok. A párttagságomról később döntök.
   
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató