2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Toroczkai: Vona két évvel ezelőtt még nekem könyörgött

A Jobbik által igazságtalanul perifériára szorított Toroczkai László a közösségi médiában hintett el néhány olyan háttérinformációt, melyekből kiderül, Vona Gábor valójában mekkora monopóliumot épített ki magának a pártban - írja a 888.hu.
A Job­bik hét­végi kong­resszu­sán alig 42 szavazattal győzött a bukott pártelnök, Vona Gábor által kijelölt Schneider-Gyöngyösi duó, így az eredmény alapján kijelenthető, hogy kettészakadt a Jobbik. A nemzeti radikálisok, az élen Toroczkai Lászlóval hajszál híján szorultak kisebbségbe. Mi több, 11 szá­za­lék­kal ke­ve­sebb kül­döt­tet en­ged­tek sza­vazni a Job­bik hét­végi kong­resszu­sán, így szinte biztosra vehető, hogyha ők is ott van­nak, To­rocz­kai győzhetett volna. Ennek eredményeképpen Toroczkai úgy érezte, mindennek van határa, támogatói megérdemlik, hogy a Jobbik lakájmédiáján kívül is tájékozódhassanak a pártban zajló folyamatokról. Ásotthalom polgármesterének írása szerint a Jobbik kapcsán csak keserűség maradt benne, mert "ez már nem az a bajtársi közösség, amely közel húsz éve elindult". Úgy látja, igazságtalanul és nemtelen eszközökkel lehetetlenítették el őt a Jobbik elnöki posztjáért folytatott versenyben. Ezen eszközök közé sorolta többek között a következőket:
  • a tisztújítás előtt átírt alapszabályt,
  • a kongresszusi beszédét az előzetesen meghatározott 15 percről előző éjjel 12-re rövidítették, úgy hogy előtte Vona Gábor időkeret nélkül kampányolhatott ellene,
  • az elnökválasztási folyamat során azt kérte, hogy a 19 megyében és Budapesten mindenhol együtt jelenhessen meg Sneider Tamással, ugyanolyan időkeretben ismertethessék az eddigi hibákat és a jövőre vonatkozó elképzeléseiket, hogy a tagság össze tudja őket mérni. Ezt végül 20 helyszín helyett csak 8 megyében tették lehetővé.
Toroczkai, aki még azt sem zárta ki, hogy kilép a Jobbikból, bejegyzése alá biggyesztett kommentben még utalást tett arra, hogy gyorsan változnak az idők a pártban a Vona-féle monopólium kiépülését követően, ugyanis ő még arra is emlékszik, amikor "két éve Vona Gábor könyörgött neki, hogy adja a nevét a párthoz." A Figyelő munkatársa, Deák Dániel politológus a Jobbik háza táján fellelhető totális káosz kapcsán elmondta, ha a Toroczkaihoz hű radikális tagok új pártot akarnak létrehozni, azt minél előbb meg kell tenniük, hiszen a választásokig még sok idő van, de ahogy fogy ez az idő, annál kevesebb esélyük lesz felépíteni magukat.Tilos lesz a Facebook? Betilthatják a facebookozást a Jobbikban - írja az Origo. A portál szerint, az új elnökséget az dühíthette fel, hogy a párt belső ellenzéke, így Toroczkai László, Novák Előd és Dúró Dóra rendszeresen a közösségi oldalon tette közzé véleményét a Vona-féle politikával szemben. A Jobbik a választási vereség után módosította alapszabályát, így a bírálókat, azonnal ki lehet zárni a pártból.888.hu - ECHO TV – A nemzet hangja
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató