2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Egy szír retek pályafutása: 3 év alatt 400 bűncselekmény Németországban

A szír migráns, Hatem H. 19 éves volt, amikor 2015 végén Németországba érkezett. A megérkezése óta eltelt három évben Hatem pedig nem tétlenkedett: 400 (ismertté vált) bűncselekményt követett el.
A 2015 októbere óta a németországi Plauen városában élő szír férfi már az érkezése után egy hónappal betagozódott az illegális migránsok németországi integrációját elég sajátos módon megvalósító migránsközösségbe. Hatem H. a városközpontban található alagútról önmagát "Alagút" néven nevező bűnözőcsoport tagja lett.
A szír fiatalembert az elmúlt három évben már rengeteg alkalommal elítélték kisebb-nagyobb bűncselekményekért, de eddig megúszta a hosszabb elzárást. Most viszont Hatem H. akár 15 évnyi börtönbüntetést is kaphat a zwickaui körzeti bíróságon, mivel még legalább 13 bűncselekményt a számlájára lehet írni. A vádirat szerint a 21 éves migráns rendszeresen fenyegetett, kirabolt, illetve fizikailag megtámadott embereket az alagút környékén levő közterületeken. Az eljárásban összesen 400 bűncselekmény elkövetésével vádolják a szír migránst. A szír fiatalember a migránsbanda tagjaként legutoljára tavaly októberben nyolc hónapos börtönbüntetést kapott, miután az utcán megkéselt egy járókelőt, illetve sörösüveggel fejbe vágott egy másik embert. Hatem H. még a börtönben is agresszív volt és bántalmazta a többi fogvatartottat, valamint erőszakosan megfenyegette az őröket is. A rendkívül megengedő német bevándorlási törvények miatt a szír bevándorló hosszú bűnlajstroma és a várhatóan súlyos – hamarosan megszülető – ítélete ellenére továbbra is Németországban maradhat. Esetleges kitoloncolásáról csak a német bevándorlási hivatal dönthet.
888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató