Amikor magyar csapatok vonultak be Bukarestbe

Az Európa egyik legmodernebb erődrendszerével rendelkező Bukarestet a magyar alakulatokat is magába foglaló központi hatalmak hadseregei 1916-ban foglalták el, miután megakadályozták a mélyebb román benyomulást Magyarországra. A román front különlegességét az adja, hogy a két szembenálló csoportosulás szinte minden európai tagja képviseltette magát, ráadásul az állóháború vérszivattyúja helyett itt dinamikus, mozgó hadmozdulatok zajlottak. Alább megtudhatjuk, hogyan ment végbe Bukarest elfoglalása és hogyan fogadták a lakosok a megszállókat.Románia belép a háborúba1916. augusztus 27-én nyújtotta át Edgar Mavrocordat, a román király bécsi követe Burián István közös külügyminiszternek hazája hadüzenetét. A román hadvezetés Budapest elfoglalását tűzte ki célul, de az új front megnyitását leginkább szorgalmazó Franciaországnak már az is kapóra jött, ha eggyel több arcvonalon kötik le a központi hatalmakat, miközben a francia hadsereg élet-halál harcát vívja Verdunnél. Románia stratégiai helyzete igen kedvezőtlen volt, ugyanis Bulgária révén hosszú déli határai mentén is ellenséggel kellett szembenéznie. Az 1916. augusztus 17-én megkötött bukaresti szerződésben az antanthatalmak és Olaszország a jól ismert területi ígéretek mellett orosz segítségről biztosították a román hadsereget, és Bulgáriát egy Szalonikiből kiinduló támadással tervezték lekötni. Ezzel a biztosnak tűnő háttérrel vágott bele az alig 38 éve független ország a háborúba. Az 1., 2. és 4. román hadsereg összesen 370 ezer román katonája törte át a Kárpátok védelmét augusztus 28-án; úgy tűnt, a Monarchia már nem bírja ki az újabb égtáj felől érkező nyomást. Számos fronton lekötött szövetségesei azonban mindjárt a segítségére siettek: még augusztusban német, bolgár és török hadüzenet érkezett a román fővárosba és néhány napon belül teljes koalíciós haderő (még a török vezetés is küldött két hadosztályt tengeren keresztül) várta az ellentámadás megindítását. Erdély felől az 1. osztrák-magyar és a 9. német hadsereg állt szemben a már említett három román hadsereggel, míg délen August von Mackensen tábornok német-bolgár-török Duna-hadseregével és a bolgár 3. hadsereggel szemben csak a 3. román hadsereg állt. A román erők bekerítésének a tervét maga Paul von Hindenburg készítette elő. Szeptember 2-án a 70 ezer főt számláló Duna-hadsereg törte át a román védelmet, amit 16-án követett a bajor Alpenkorps támadása Erdélyben, a cs. és kir. 2. hegyidandárral kiegészülve. A román erők két tűz közé kerültek: a hadsereg fele Bukarest elfoglalásáig másfél hónapot töltött a két hadszíntér közötti utazással. Mackensent segítette a Dunán egészen Dobrudzsáig hajózó osztrák és magyar monitorflotta, melynek köszönhetően szeptember 23-ra elfoglalta Constanțát. Alig két hónappal a román támadás után a hadi helyzet sokkoló fordulatot vett Románia szemszögéből. Erdélyt október 25-ére szabadították fel a német és osztrák-magyar erők, másnapra pedig Romániát elvágták a tengertől, megnyitva az utat a központi hatalmak előtt a Román-alföld és Bukarest felé.A bevehetetlen BukarestNovemberre a parlament, Ion I. C. Bratiănu kormánya és I. Ferdinánd király is Jászvásárba (Iași) tette át székhelyét, miközben a Szaloniki felől jövő elterelő támadás is eredménytelen maradt a görögországi helyzet miatt. A Havasalföldön visszavonuló román, orosz, szerb és francia egységek a felperzselt föld taktikájával igyekeztek minél nehezebbé tenni a nyersanyagok ellenséges kézre jutását - a front közeledtét emellett menekülők százezrei jelezték. A ploiești olajmezők infrastruktúráját például brit speciális egységek rombolták le, ugyanakkor a románok túlzottan féltették Constanța erődjét ahhoz, hogy az oroszok akaratának megfelelően felrobbantsák. Bukarest elfoglalása sok fejtörést okozott a szövetséges erőknek. I. Károly király parancsára már 1884-ben elkezdték a fővárost körülvevő erődöv kiépítését Henri Brialmont belga hadmérnök tervei alapján. Az antwerpenire hajazó erődrendszert körvasút és kocsiút kötötte össze (amely egyébként a mai bukaresti körgyűrű alapja), páncéltornyos erődei, modern védműi és nehézágyúi véres ostromot vetítettek előre. De a sors, pontosabban a román vezetés, másképp alakította a hadjárat menetét. A Zeppelin-bombázásoktól már így is 4 ezer lelket sirató Bukarestet a kormány meg akarta kímélni az ostromtól, így november végére az Argeș folyó mentén készültek egy erőteljes végső támadással megfordítani a harcok menetét. A francia Philippe Berthelot szövetségi összekötő egy, a marne-ihoz hasonló ellentámadással akarta a Duna-hadsereget megsemmisíteni. A masszív roham majdnem összeroppantotta Mackensen hadseregét, de Erich von Falkenhayn (a német vezérkari főnök Hindenburg kinevezése előtt) és egy török hadosztály szárnytámadása visszavonulásra késztette a román hadsereget december 5-re. Az Argeș menti csatát követően Bukarest sorsa eldőlt. Mackensen Duna-hadserege előtt megnyílt az út a román főváros felé. A német hadvezetés azonban nem tudott a döntéséről, hogy katonailag feladják Bukarestet, annak ellenére, hogy sok jel erre utalt, így Mackensen három hadosztályt és tetemes mennyiségű lőszert helyezett készenlétbe a nehéztüzérséggel együtt. A véletlenre semmit sem bízó parancsnok december 5-én üzenetet küldött Bukarest parancsnokának: „A központi hatalmak csapatai Bukarest megtámadására készülnek. Ebben sem a román tábori hadsereg, sem az ott lévő orosz kötelékek nem fogják megakadályozni… Magának a várnak a lövetésére messzehordó ágyúk állnak rendelkezésünkre. Hogy a román fővárost és annak lakóit… megkíméljük… felszólítom Nagyméltóságodat, hogy a helyőrséget és a várost feltétel nélkül adja át”.Bevonulás német és magyar szemmelA hadseregparancsnok tehát az erődrendszer szétlövetését helyezte kilátásba, de az erőfitogtatásra már nem volt szükség, ugyanis a német hadikövet a következő választ hozta vissza: a románok közölték, hogy a városnak már nincs önálló parancsnoksága, a hadsereg szinte teljesen kiürítette azt. A védelmet gyengítette, hogy a nehézágyúkat a románok már korábban a dobrudzsai frontra szállították. A német hadosztályok így legnagyobb megdöbbenésükre sorra üresen találták a Bukarest körüli erődöket. Mikulás napján, december 6-án Mackensen törzstisztjeivel, az elővéd védelme alatt beautózott a belvárosba. Naplója tanúsága szerint itt érte az újabb nagy meglepetés: „Nyitott üzletek és telt kávéházak! Üdvözölnek bennünket. Jól öltözött rendőrök szabályozzák kifogástalan tartásban a közlekedést. Berlinben sem mehetne rendesebben… Hát nem vagyunk az ellenség fővárosának kellős közepén? Nincsen háború? Álom ez ami elvakít bennünket?” - és valóban, merényleteknek, partizánakcióknak semmi jele nem volt a kortársak által „Kelet Párizsaként" emlegetett városban. Maderspach Viktor azon kevés magyar katona egyike volt, akik részt vettek a bukaresti bevonulásban 1916. december 6-7-én. A német-magyar származású mérnök egy hatfős lovasjárőr parancsnoka volt a bevonulás napján; ez azt a parancsot kapta, hogy Chitilla felől hatoljon be az elővárosokba. Maderspach is hasonló hangulatról adott számot: a lakosság „hurrázott és az ablakokból virágokat szórt. Mindenki azon volt, hogy a kedvünkben járjon… Majdnem azt a benyomást szereztem, mintha a lakosság az ellenségnek bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna, nem pedig egy olyan eseménynek, mely minden nemzet történetében mint gyászos és szomorú epizód szerepel..”. Az üdvrivalgás nem is hangzik olyan meglepően annak tudatában, hogy az a néhány ezer főt számláló bukaresti német, osztrák és magyar kolónia és az addig internált diplomáciai személyzet részéről történt. Maderspach ugyanakkor szemtanúja volt elszórt fosztogatásoknak is, ami természetesen nem egyedi jelenség hasonló háborús helyzetben. Szót ejtett a katonaság dezertálásáról és polgári külsőbe „vedléséről” is, amire a szóbeszéden kívül (erdélyi révén kiválóan beszélt románul is) az elhagyott-eldobált katonai felszerelésekből és puskákból következtetett. Hasonló a háború utolsó évének Budapestjén is tapasztalható volt. A visszaemlékező beszámol még egy hátramaradt orosz kötelékkel való áldozatmentes tűzharcról, mikor a maréknyi járőr a királyi palota elé ért. A lovas kozákok és a császári-királyi előörs közti lövöldözés (amennyiben hitelt adunk a beszámolónak) Mackensen és a német főerők bevonulását megelőzően történt, ugyanis Maderspach ekkor még hallotta kelet felől a front ágyúdörgését, és azt a hírt is kapta, hogy a Pantilimon-erőd még ellenáll. Maderspachot és egységét másnap már továbbvezényelték a frontra (háborús élményeiről ld.: Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig. Bp., 2007).A megszállt BukarestA bukarestiek fellélegeztek, hogy megszabadultak a négy hónapja tartó háború borzalmaitól. Szádeczky-Kardoss Lajos, Bukarestbe küldött kolozsvári egyetemi oktató visszaemlékezéseiben így magyarázza a jelenséget: „A lakosság, mint egy nehéz álomra, úgy gondol vissza a rémes napokra és éjszakákra. És csodálatos ennek a léha népnek a lélektana. Most jóízűen mulat rajta, amint az Amicii Orbilor tágas arénájában előadják Bukarest bombázásának mulatságos paródiáját.” Bukarest 1916. december 6. után négy hadsereg megszállása alá került. A megszálló erőkben a központi hatalmak minden állama képviseltette magát német, bolgár, török, osztrák és magyar alakulatokkal. Bukarest élte tovább mindennapjait, a város német parancsnokának a későbbiekben sem jelentettek komolyabb atrocitásokat az okkupáció alatt - a központi hatalmak mindenesetre leszerelték a város erődgyűrűjét. Románia hadba lépése a központi hatalmaknál is változásokat hozott, hiszen a Monarchiát csak a német támogatás mentette meg a katasztrófahelyzettől. A segítségért cserébe még 1916. szeptember 6-án a központi hatalmak hadseregeinek fővezérletét német kézbe helyezték. Ugyanakkor a Románia elleni győzelem azt a látszatot keltette, hogy a központi hatalmak ereje szinte kifogyhatatlan, ami a hátországokban is optimista hangulatot keltett. A nyugati hatalmak örültek, hogy Románia több százezer német és osztrák-magyar katonát köt le (az oroszok erről másként gondolkodtak, hiszen ők állítoták meg a meghosszabbodott frontszakaszon az ellenséget), ugyanakkor Liddel Hart hadtörténész kiemeli, hogy a román hadba lépés csak késleltette az antanthatalmak győzelmét, mert bár az Osztrák-Magyar Monarchiát majdnem összeroppantotta az újabb égtáj felől jövő támadás, de végül Románia nagy részének gyors elfoglalásával Havasalföld olajmezői és gabonatermelő vidékei mind a központi hatalmak erejét növelte egészen 1918 őszéig.Bukaresttől BudapestigA román vezetés ugyan feladta a fővárost, de ezzel megmentette hadseregét a pusztulástól. Mackensen Bukarest elfoglalása után egész Romániát ki akarta ütni a háborúból. 1917 januárjára egész Dobrudzsa a kezére került, de a Duna és a Szeret folyók vonalánál a román-orosz erők megállították az ellenséget. A másik oldalról viszont a román frontot még a II. Bruszilov-offenzíva sem hozta kedvezőbb helyzetbe, így az megmerevedett. Változást csak az oroszországi „októberi forradalom" hozott, amivel Románia biztos támaszát vesztette el. Egy évvel Bukarest elfoglalása után Oroszország összeomlott, s a helyzetet a Moldáv Köztársaság kikiáltása is bonyolította. December 7-én Foksányban a felek tárgyalóasztalhoz ültek, ahol két nap alatt megegyeztek a fegyverszünet feltételeiben, ennek értelmében megszűntek a harcok Románia és a központi hatalmak között. 1918 tavaszán nemcsak Breszt-Litovszkban kötöttek békeszerződést győztesként a központi hatalmak, hanem a Bukarest melletti Bufteában is (1918. március 5.), amelynek révén a Monarchia és Németország a Prut folyóig megszállta keleti szomszédunkat (ez a mai román-moldáv határ). Az előzetes békét május 7-én követte a háborút Romániával lezáró bukaresti béke, amely Bulgáriának juttatta Dobrudzsa nagy részét, a Monarchiához egy vármegyényi területű sávot a Kárpátok hágói mentén, de Románia kompenzációként megkapta Besszarábiát. Az ország továbbra is megszállás alatt maradt, nyersanyagait pedig a németek aknázták ki. A különbéke elvileg megszegte az 1916-os bukaresti szerződést, de a keleti front békeszerződéseit később semmisnek tekintették - igaz, Románia a compiégne-i fegyverszünet előtt egy nappal, 1918. november 10-én újból belépett a háborúba és a Mackensen-hadsereg kivonulását követően megkezdte Magyarország megszállását is. A román hadsereg megóvása Bukarestért cserébe két ével később hozta meg gyümölcsét: az újabb román-magyar háborúban már elérték 1916-ban kitűzött céljukat - húsz nap híján három évvel azután, hogy magyar katonák masíroztak Bukarestben, a román királyi hadsereg bevonult a magyar fővárosba. (Múlt-Kor nyomán)