SZÁMÍTOTTAK ZACHER FELMONDÁSÁRA
A FŐORVOS TÁVOZÁSÁVAL TÖBBEN IS VISSZATÉRHETNEK A HONVÉDKÓRHÁZBA
Beadta a felmondását Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője, bár az intézmény vezetői már korábban döntöttek arról, hogy nem hosszabbítják meg az év végén lejáró szerződését. Miután értesültek a döntésről, több orvos is úgy határozott: marad a Honvédkórházban, sokan ugyanis Zacher miatt akartak távozni.
A minisztérium közölte, a főorvos határozott idejű vezetői szerződése ez év végén jár le. Úgy tudjuk, a beosztás betöltésére pályázat kiírását tervezik, ez juthatott Zacher Gábor fülébe, ezért a sajtó által teremtett felfokozott hangulatot kihasználva beadta a felmondását.
A főorvos – jó sajtókapcsolatait kihasználva – most sértettségétől vezérelve negatív színben tüntette fel eddigi munkahelyét és az ottani körülményeket.
„Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam. Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni” – magyarázta döntését. Ezzel szemben a főorvos néhány héttel korábban még a legnagyobb elismeréssel szólt a kórház dolgozóinak elkötelezettségéről és a gyógyítás körülményeiről.
Zacher elismert szakember, de hogy jó vezetője volt-e a sürgősségi centrumnak, arról megoszlanak a vélemények. Értesüléseink szerint vezetésének négy és fél éve alatt – többek között miatta is – legalább kétszáz szakember távozott az SBC-ről.
Lapunknak több orvos is úgy nyilatkozott: miután megtudták, hogy Zacher felmond, visszalépnek távozási szándékuktól. Korábban távozott kollégáik pedig úgy nyilatkoztak, hogy ha nincs ott a főorvos, elképzelhetőnek tartják, hogy visszatérnek a Honvédkórházba.

A doktor a közelmúltban még dicsérte a körülményeket Fotó: MTI/Bruzák Noémi