2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Arcon rúgták, megütötték a rendőrt

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt két fiatal nővel szemben, akik rátámadtak két intézkedő rendőrre Tiszatarjánban.A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrsén szolgálatot teljesítő két rendőr egy áprilisi Tiszatarjánban történt közlekedési baleset helyszínén intézkedett.  Az adatgyűjtés során megállapították, hogy a balesetet a helyszínen tartózkodó egyik férfi – a vádlottak hozzátartozója – okozta, aki a jogszerű rendőri intézkedésnek ellenállt, és el akarta hagyni a helyszínt. A rendőrök többszöri figyelmeztetést követően a férfit testi kényszerrel földre vitték, majd megpróbálták megbilincselni. Ezt látva a baleset helyszínén jelenlévő lányok annak érdekében, hogy a bilincselést megakadályozzák, az egyik rendőrre támadtak. A rokonukat földön tartó járőrvezetőt az egyik nő előbb tenyérrel arcon ütötte, majd rögtön ezután a másik fejen rúgta. A fejét ért rúgás következtében a rendőr 8 napon belül gyógyuló, a bal arccsont zúzódásával járó sérülést szenvedett, mellyel összefüggésben könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztettek elő. Az ügyészség a két nőt társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, valamint könnyű testi sértéssel vádolja, és velük szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.Forrás: 24.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató