2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Már két generáció múlva háttérbe szorulhatnak az őslakosok Európában

A legfrissebb számítások szerint a muszlimok jelentősen magasabb gyermekvállalási kedvének következtében akár már két generáció múlva háttérbe szorulhatnak az őslakosok Európában.A súlyos problémákat előrevetítő tanulmányt még szeptember elején hozta nyilvánosságra egy francia pénzügyi guru think-tankje, az Institut des Libertés. A Libération című francia napilap azonnal megkérdőjelezte a munka hitelességét, ám a Gateston Institute szakértője szerint a kritikát politikailag motivált vádakra alapozza az újságíró. A Gatestone kutatója szerint ez is jól mutatja, hogy nemcsak az európai kultúra, hanem a szólásszabadság is haldoklik a kontinensen. A legnagyobb problémának azt tartja, hogy az európai nők nem szülnek gyermekeket, és ennek semmi köze sincs a muszlimok beözönlésének. A szakértő szerint emögött a fogamzásgátlás és az abortusz legalizációja áll, ami a 60-as 70-es évektől kezdve folyamatosan elterjedté vált a nyugati világban. Emlékeztetett: Franciaországban évente 200 ezer (!) abortusz történik, míg a szülések száma 750 ezerre tehető. A helyzeten csak ront, hogy a francia parlament a közelmúltban alapvető jogként határozta meg a művi terhességmegszakítás elérhetőségét. Korábban a nőknek hivatalos nyilatkozatot kellett tenniük, hogy bizonyos körülmények miatt képtelenek vállalni a gyermeket. Ami ennél is felháborítóbb a kutató szerint, hogy az abortuszellenes szervezetek munkáit is igyekeznek ellehetetleníteni egy törvénnyel, ami büntetendőnek tartja a művi terhességmegszakítás kapcsán a nőket esetlegesen megtévesztő tartalmak terjesztését. Hangsúlyozta: sok esetben szubjektív, hogy ki mit tekint megtévesztőnek. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelne, hogy egy idő után a bevándorló háttérrel rendelkező nők között is hasonló szintre fog majd emelkedni az abortuszok aránya, ám addig hosszabb időnek kell eltelnie.Gateston Institute
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató