2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Lefejezéssel fenyegetik muszlim arab terroristák a bevándorlásellenes Svéd Demokraták elnökét

Halálos fenyegetést kapott Jimmie Akesson, az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Svéd Demokraták elnöke és kisfia, írja a Demokrata. Az Iszlám Állam zászlajával díszített levélben visszalépésre szólították fel a svéd politikust. A Sputnik Newsnak az esetről írt cikke emlékeztet, hogy Akesson politikai előretörése azután indult meg, hogy hazájába 2015-ben több mint 160 ezer idegen betolakodó kontinensfoglaló érkezett.Lefejezünk, ha a hét végéig nem lépsz vissza a választástól" - áll a levélben, amelyben halálos fenyegetést fogalmaznak meg a pártelnök fiával szemben is. A halálos fenyegetést tartalmazó levél borítékán az Iszlám Állam zászlaja volt látható. A cikk szerint a svéd titkosszolgálat (SAPO) már vizsgálja az ügyet. A Sputnik Newsnak az esetről írt cikke emlékeztet, hogy Akesson politikai előretörése azután indult meg, hogy hazájába 2015-ben több mint 160 ezer migráns érkezett. A korábban még kicsi Svéd Demokrata párt a vasárnapi választások után a második erővé válhat, hiszen a közvélemény-kutatások szerint már 20 százalék körüli népszerűségnek örvendhetnek. - írja a Demokrata. A párt népszerűsége elsősorban annak tudható be, hogy az emberek kiábrándultak az országot vezető szociáldemokrata-zöld koalícióból, illetve elegük van a migráció okozta, egyre növekvő társadalmi problémákból.Forrás: Hunhír
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató