Lebuktattuk Demeter Mártát még a CEU melletti tüntetésükön. Ma a Hír TV felkérdezte Mártát, aki kínos magyarázkodásba kezdett. Alább a Hír Tv összefoglalója.
Semmi különösről nem beszéltek, csak összefutottak a szerdai tüntetésen – így reagált Demeter Márta arra, hogy egy, az LMP ifjúsági szervezetének CEU melletti tüntetésén készített fotón, együtt szerepel Kökényesi Gáborral.

Az LMP társelnöke megjegyezte: természetes, hogy újságírók is részt vettek a megmozduláson. A jelenleg a 168 óránál dolgozó Kökényesi 2006-os tüntetéssorozatban betöltött szerepét ellentmondásosan ítélik meg a sajtóban, mert míg az MTV-székház ostrománál Toroczkai László mellett fotózták, az októberi események idején már a rendőrök között mutatkozott rohamsisakban.

„Itt is most nagyon sok újságíró és riporter kolléga van itt mellettem, úgyhogy akár egyébként itt is bárki bármilyen fényképet készíthetne arról, hogy önök itt vannak az én környezetemben. Természetesen ez egy nyílt tüntetés volt és az világosan látszik és nagyon sok esetben bebizonyosodott, hogy a kormánypárti sajtó és a valóság az köszönő viszonyban nincsen egymással, ezt egyébként bizonyítja az a rengeteg per, amit megnyertek ellenzéki politikusok a kormánypárti sajtó és médiumok ellen. Egyébként hogyha a konkrét, nevezett kollégák igazán szemfülesek lettek volna, akkor láthatták volna azt is, hogy ezen a tüntetésen ott a háttérben felsejlett Soros Györgynek az árnya, úgyhogy azt kellett volna lencsevégre kapják, mert szerintem az lett volna az igazi nagy sztori” – így Demeter Márta, országgyűlési képviselő.

OSZD MEG VADUL: