2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A roma fiatalok 2/3-a korai iskolaelhagyó

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint akadozik a hazai integráció...
A 18-24 éves roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó volt tavaly, vagyis legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett – derült ki a KSH új kiadványából, amelyben a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportokon belül külön megvizsgálták a romák helyzetét is.
A korai iskolaelhagyó roma fiatalok aránya ráadásul növekedett 2014 és 2017 között, 57 százalékról 63 százalékra. Ám nemcsak a roma fiatalok, hanem az összes 18-24 éves körében emelkedett a legfeljebb a nyolc általánost kijárók aránya Magyarországon, 11,4 százalékról 12,5 százalékra - írja a g7.hu.

A romlást elsősorban az idézi elő, hogy a Fidesz 2012-től 18 évről 16 évre szállította le a tankötelezettség felső korhatárát, hogy minél hamarabb kiterelje a fiatalokat a munkaerőpiacra.

A kiadvány szerint a munkaképes korú romák négyötödének általános iskola 8 osztály a legmagasabb iskolai végzettsége, szemben a teljes népességgel, ahol csak 22 százalék körül van ugyanez az arány. A romák alacsony képzettségéből adódóan pedig a foglalkoztatási kilátásaik is sokkal rosszabbak az átlagosnál, amit az adatok szintén alátámasztanak. A romák foglalkoztatási rátája tavaly 45 százalékon állt, ami ugyan jelentős, 12 százalékpontos növekedést jelent három év alatt, így is nagyon elmarad a teljes népesség foglalkoztatási mutatójától, ami 68 százalék. Ehhez az alacsony iskolázottság mellett hozzájárul a roma népesség területi megoszlása és a roma nőkre jellemző alacsony foglalkoztatottság is. A romák jelentős része az ország olyan területein él, ahol helyben szinte nincsenek munkahelyek és/vagy ahol rosszak a közlekedési lehetőségek, így ingázási távolságban sincs érdemi munkahelykínálat. A nők munkavállalását pedig a tradíció mellett a nem roma családokra jellemzőnél nagyobb gyermekszám is korlátozza. Összehasonlítva, miközben a teljes 15-64 éves női népesség 61 százaléka foglalkoztatott, addig a roma nőknek csak a 36 százaléka. A férfiaknál ezek az arányok 75 és 55 százalék, amelyek között szintén jelentős az eltérés. Ugyan a lemaradás jelentős, 2014 és 2017 között a romák munkaerőpiaci hátránya mérséklődött, amihez hozzájárult a közfoglalkoztatás is, amely ezeken a hátrányos helyzetű településeken helyben teremtett munkahelyeket. A közmunka-programoknak köszönhető az is, hogy 2017-ben a roma munkanélküliek körében már alacsonyabb volt a tartós munkanélküliek aránya, mint az összes munkanélküli esetében.
A teljes cikk ITT... 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató