2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Nem verték meg: Összeesett mint a rántás és nézett mint hal a szatyorban

Titkolt felvételek, kiszivárgott titkos videó, brutális videó kerül nyilvánosságra – ilyen és ehhez hasonló címekkel találta több internetes portál azt a felvételt, amit szerintük eddig a köztelevízió eltitkolt, pedig látszik rajta – állításuk szerint –, hogy ütik, verik Varju Lászót az MTVA székházában. A DK politikusa és több képviselőtársa december közepén jött be a székházba,- számol be a Magyar Idők.Varju László mosolygott, amikor a Médiaszolgáltat-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) biztonsági őrei megakadályozták, hogy a képviselő betörjön a közmédia egyik stúdiójába. A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa órákat töltött az épületben, közben pedig folyamatosan provokálta az őröket. Nem sokkal tíz óra előtt még Bangóné Borbély Ildikóval közösen nyomakodott az ajtónál a politikus. Harminc perccel később Varju László ismét nekirontott az egyik stúdió bejáratának, ezzel veszélyeztette a közüzem rendeltetésszerű működését. Ugyanígy jutott fel az egyik emeleti üzemi területre is. A felvételeken jól látszik – amelyeket egyébként szenzációként és titkolt videóként mutatott be több ellenzéki hírportál –, hogy Varju László támad, az őrök pedig próbálják végezni a munkájukat. Mivel a DK-s politikus többször is megpróbálta megzavarni az üzem működését és a televízió élő adását, az őrök feladata az volt, hogy kikísérjék az épületből. Ehhez Varju Lászlónak lábra kellett volna állnia, erre azonban nem volt hajlandó. Helyette dulakodni kezdett, többször is próbálta elgáncsolni az őröket.

VARJU AZT ÁLLÍTOTTA: VERIK

A felvételt közzétette a 444.hu hírportál is. Azon is látszik, hogy Varju László az őt kivezetni próbáló őr lába elé teszi a sajátját, majd összekulcsolja, amitől a biztonsági őr szinte átesik rajta. Végül egy másik őrnek kell lefejtenie Varju László lábát a kollégájáról. Varju ezután azt mondta, nem akar felállni. Hosszú perceken keresztül próbálta megakadályozni, hogy kivigyék. Közben azt állította, hogy éppen verik. Varju László állítása ellenére azonban minden felvételen egyértelmű, hogy a DK-s képviselőt senki sem verte. A jelenetnek végül úgy lett vége, hogy Varju László maga ígérte meg, betartja a szabályokat, majd fölállt és elsétált. A lépcsőfordulóban már nem is sántított. Varju Lászlóhoz ezután mégis mentő jött, és a korábban még sétáló képviselő hordágyon távozott.

JOGSZERŰ INTÉZKEDÉS TÖRTÉNT

Jogszerűen jártak el az üzemet védő biztonsági őrök, amikor megakadályozták, hogy az országgyűlési képviselők zárt területekre lépjenek be – erről beszélt ifj. Lomnici Zoltán a közmédiának. Mint mondta, az országgyűlési képviselők jogszerűtlenül behatoltak olyan üzemi területre, ahol nem lehetett volna, majd velük szemben megvédték az üzemi területet a biztonsági őrök, jogszerűen. Az alkotmányjogász hozzátette: az épületet védő őrök nem csak a székházat, hanem az országgyűlési képviselőket is megóvták, közérdekű üzem megzavarása ugyanis súlyos bűntettnek minősül Magyarországon. A teljes cikk, az ellenzéki pártok reakciójával és a videóriport is megtekinthető a hirado.hu oldalra kattintva.  Forrás: Magyar Idők - Hirado.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató