2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Tiltakoznak az afrikai utcanevek miatt a helyiek Berlinben

Még 2017 júniusában röppent fel a hír, miszerint több utca is afrikai nevet kaphat a német főváros Wedding nevezetű kerületében, melyet multikulturális jellege miatt afrikai negyednek is csúfolnak. A helyiek egy része azonban tiltakozik az átnevezések miatt.

A tervek szerint a korábbi német utcanevek (Lüderitzstraße, Nachtigalplatz, Petersallee) helyett olyan afrikai személyekről nevezik el az említett közterületeket, akik Németország afrikai gyarmatain fejtettek ki ellenálló tevékenységet a megszállókkal, azaz magukkal a németekkel szemben.

Ennek értelmében a helyi bevándorláspárti, baloldali vezetésnek köszönhetően a Lüderitzstraßeból „Cornelius-Fredericks-Straße”, a Nachtigalplatzból „Manga-Bell-Platz”, míg a Petersalleeból a jövőben – két részre osztva – „Anna-Mungunda-Allee” és „Maji-Maji-Allee” lesz – írja a Tagesspiegel. Az átnevezések előtti utolsó pillanatokban azonban mintegy 200 helyi lakos, kereskedő is felháborodását fejezte ki, és fellebbezést nyújtott be a döntés végrehajtásának megakadályozása érdekében. Álláspontjuk szerint az utcanevek megváltoztatásával egyébként sem lehet jóvá tenni a történelmet. A német lap beszámolója szerint a rendőrség adatbázisában már az új, afrikai utcanevek szerepelnek.Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató