2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

7 éve vesztettük el Csurka Istvánt

Alfa és ómega - emlékezzünk Csurka Istvánra!

Hét éve, február 4-én hunyt el Csurka István (1934-2012) író és politikus, akit nyugodtan tekinthetünk a második világháború utáni generáció kevés, igazán jelentős drámaírói egyikének.

Úgy is mondhatjuk: ő volt az egyetlen jelentős.Csurka István utóbb politikusként aktív részese lett a rendszerváltozást levezénylő elitnek – s az elsők között ismerte fel a Antall József hamisságát. Ennek szót is adott, ezért MDF-elnökhelyettesi rangja ellenére el is csapták. Új pártjával, a MIÉP-pel a parlamentbe is bejutott, így érdemei még inkább elévülhetetlenek abban, hogy az agymosott ifjabb generációt hozzásegítette a tisztánlátáshoz.

Külön érdeme, hogy a direkt politizálás mellett a Bocskai Szabadegyetemmel, a Bocskai Színpaddal, a Heti és havi Magyar Fórummal, illetve a Pannon Rádió támogatásával a magyarok szellemét támogatta, egyedüli pártvezetőként figyelmet fordított a nemzeti kultúrára is. Miképp korábban, Csurka Istvánt újólag is sikerült kigolyózni a közéletből anélkül, hogy a rendszerváltozás után írott legfontosabb drámájának bemutatóját megérhette volna. A hatodik koporsó című színműve még ma, a szerző holtában is rettegett írás – sokak számára. Amit korábban a vele ellenséges politika tett vele, azt éveken át folytatják gyermekei is: műveit nem engedik bemutatni. Az általuk kezdeményezett per azóta lezajlott, a Csurka-művek ismét játszhatóak lettek. Az Újszínház rövid, addig négyesztendős története során A döglött aknák és a Deficit című műveit vitte színre – majd ezeket le is vette műsoráról. A tiltás épp a Házmestersirató című Csurka-mű próbáinak megkezdése előtt érkezett. Az emlékezés fintora, hogy a köztelevízió azóta többször is műsorra tűzte a Hét tonna dollár című művéből készült, több mint negyvenéves alkotást. Újraolvasva hajdani próféciáit, egyre inkább láthatjuk, hogy Csurka István nemcsak legendabeli, de valóságos vátesz volt. Emlékezzünk jó szívvel a néhai alkotóra – mind az íróra, mind a politikusra

Képünkön: Csurka István síremléke a Fiumei úti temető 56-os parcellájában rajta a görög ábécé első és utolsó betűje, az alfa és az ómega (Α - Ω), ami a teljességet jelképezi

Sándor Sunyo MészárosCsurka István (Budapest, 1934. március 27. – Budapest, 2012. február 4.) kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. Irodalmi munkásságát elsősorban drámaíróként folytatta. A rendszerváltás hajnalán a monori találkozó vitaindító előadását ő tartotta „Új magyar önépítés” címmel, illetve aktívan részt vett a lakiteleki találkozó munkájában is, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. 1993-ban kizárták az MDF-ből, ekkor megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt. 1990–1994 között az MDF, majd 1998–2002 között a MIÉP színeiben országgyűlési képviselő volt. Csurka Péter újságíró fia és Csurka László színművész bátyja. 

Csurka István legfontosabb idézetei:

Csurka a bevándorlásról (1998)

"A végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.

A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük.

A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz itt a Kárpát – medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.

Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk."

Csurka legőszintébb mottói (1998)

"Mindent a családnak, semmit a gaz bankárnak!

Átvilágítani a privatizációt és visszaszedni az elrabolt milliárdokat.

Munkát, kenyeret! Gyarapodást, de nekünk!"

Csurka a Jobbikról (2009)

"Aki a Jobbikra akar szavazni, az tegye, de tudjon róla, hogy ezzel az MSZP-t és az SZDSZ-t támogatja, ugyanis a Jobbik e két párt fantomszervezete." 

Csurka az Orbán-kormányról (2011)

"A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt, megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen – nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen – alapuló társadalom alapjainak lerakását. 

Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett – már amennyire emberi tettekről ezt egyáltalán elmondhatjuk – és éppen ez a bűne. A globalizmus megnevezhetetlen hatalmasságai úgy gondolják, hogy a mindenkori magyar kormány feje csak egy kliens lehet, egy általuk odatett bábjátékos. „Orbánnak mennie kell”, mondják és mondatják most itthon és külföldön egybehangzóan az agresszorok, mert magyar érdeket szolgáló miniszterelnök bátorkodik lenni."

Csurka a baloldalról és az Orbán-fóbiáról (2011)

"Európa balfele gyanakodva néz a mai (Orbán-) kormányra, akármit mond is közben, mert megszokta, hogy Magyarországon klienskormány működik. Vannak, akik várják a nemzetállami törekvéseket maga elé tűző mai kormány bukását. Ezeket az erőket nem szabad lebecsülni.

Erejük nem csupán abban van, hogy néhol hatalmon vannak, hanem abban, hogy mélyen be vannak épülve a keresztény kormányokba, és roppant sajtóbefolyással rendelkeznek. A meghamisított történelem ott terjeng az eltompult agyakban. A rendszerváltás rendszere megbukott ugyan, de még sokáig el tudja titkolni a bukását." 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató