Megvalósult a teljes ellenzéki összefogás a Fidesszel szemben Székesfehérváron az őszi helyhatósági választásokra – értesült a Népszava.
A kommunista napilap szerint az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, az LMP, a Jobbik és Márky-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma is egyezségre jutott: így ősszel a város mind a 14 helyi egyéni választási körzetében egy ellenzéki induló áll majd szemben a Fidesz jelöltjével szemben, és közös ellenzéki kihívója lesz Cser-Palkovics András polgármesternek is.
Jövő héten tartanak sajtótájékoztatót, amelyen nyilvánosságra hozzák a megállapodás részleteit.

Ugyanaz az elképzelés, mint Egerben
Egerben, ahol Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője a nemrég bejegyzett Egységben a Városért Egyesület színeiben indul az MSZP, a DK, az LMP a Momentum és persze a Jobbik támogatásával.
Jellemzően a Jobbik és a Demokratikus Koalíció részéről szokott felmerülni, hogy a közvetlen választási szövetség helyett a pártok alakítsanak valamilyen ernyőszervezetet az adott településen – így mégsem annyira feltűnő, hogy olyan politikai erők fognak össze, amelyek korábban ezt kategorikusan elutasították - írja a Népszava.
