2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Ellenzéki összefosás: Bundás Andi legyalázta Márk-Zay Petit :-D

Váratlan fordulat történt Hódmezővásárhelyen: Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője szokatlanul keményen támadta meg Márki-Zay Pétert, a város polgármesterét. Az eset azért is különösen érdekes, mert a független színekben politizáló Márki- Zayt éppen a Jobbik segítette pozícióhoz és eddig úgy tűnt, a két fél kapcsolata harmonikus. Ebbe az állóvízbe dobott most követ Varga Damm Andrea, aki Facebook posztban szögezte le, sosem fog megbíznia a hódmezővásárhelyi polgármesterben.Már megszokhattuk hogy a színes ellenzéki szivárványkoalíció nem olyan egységes mint ahogy azt mutatni próbálják. Elég csak a fővárosi marakodást nézni, ahol a nem politikus Puzsér Róbert és a nem vezető Karácsony Gergely mögött sorakozott fel az ellenzék apraja- nagyja. Az elvileg szövetséges felekről pedig az együttműködés során kiderült valami: a Fidesz leváltásánál csak egymás legyőzését tartják fontosabbnak.

“NEM AZÉRT VAGYUNK, HOGY MÁSOKNAK SZÍNPADOT ÁCSOLJUNK”

Mint ismert, Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester egy ideje látványosan kilépve a városvezetői szerepköréből, megcélozta az országos politikát. Hadházy Ákos országgyűlési képviselővel megalakította a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, aminek a legfőbb célkitűzése az ellenzék sokadik egyesítési kísérlete az önkormányzati választásokra. Mint azt már többször láthattuk, ez nem biztos, hogy jó ötlet. A helyi Fidesz gyakran támadta is Márki- Zayt amiért elhanyagolja a városvezetést, szövetségesei azonban eddig kiálltak mellette. Most azonban az őt hatalomra segítő Jobbik képviselőjétől, Varga- Damm Andreától érkezett egy szokatlanul kemény hangvételű kritika. Egészen pontosan a következőket hányta Márki- Zay szemére: Utoljára mondom el, hogy mindenki értse: soha nem fogok bízni olyan emberben, akiről nem tudom, miért ment el külföldre, nem tudom, hogy ott mit csinált, s nem tudom, miért jött haza. Egyúttal mi nem azért vagyunk, hogy másoknak színpadot ácsoljunk ahelyett, hogy az illető végezné azt a munkát, amivel a választók megbízták.A bejegyzés alatti hozzászólásokból kiderült, hogy Varga-Dammnak az is a baja a zavaros múltú (és jelenű) Márki-Zay Péterrel, hogy nem egyeztet az ellenzéki pártokkal.

AMIKOR MÁR A JOBBIKNAK IS VÁLLALHATATLAN VALAKI…

Varga-Damm posztja azért is furcsa, mert nemrég még kifejezetten jónak tűnt pártja és Márki-Zay kapcsolata. Mint utóbb kiderült, a független színekben induló hódmezővásárhelyi politikus gyakorlatilag a Jobbik jelöltje volt, hiszen a párt, a többi ellenzéki erővel karöltve, mindent megtett Márki- Zay sikeréért. Hogy párt szinten bomlott- e meg a bizalom vagy a mostani kritika mögött Varga-Damm önálló akciója húzódik meg, továbbra is kérdés marad. Az mindenesetre biztos, hogy Márki-Zay Péter körül mostanában látványosan sokasodnak a botrányok, ami egyre több ellenzéki szereplőnek kellemetlen lehet. Úgy tűnik, a kétséges múltú és jelenű hódmezővásárhelyi polgármester kezd vállalhatatlan lenni az ellenzéki oldalon, legalábbis a Jobbiknál mindenképpen, ezért a párt meg is kezdte a kellemetlen potyautas leépítését.Forrás: ORIGO;
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató