2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Roncsok: Fegyőr már meg is marta a kígyót, Gyurcsány nélküli DK-t akar

Új frontot nyitott Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azzal, hogy egy keddi lapinterjúban egy Gyurcsány Ferenc nélküli Demokratikus Koalícióról beszélt. Ismert, ez a két párt szerepelt a vasárnapi EP-választáson az ellenzéki oldalon a legjobban, kedden azonban már egymásnak is estek. Az új erőviszonyok kialakulása miatt kezdetét vette az ellenzéki pozícióharc; a Momentum hirtelen nagyon éhes lett – írta az Origo.

A Fidesz-KDNP látványos győzelme mellett az jegyezhető fel a vasárnapi EP-választásról, hogy komoly változás történt az ellenzéki pártok erőviszonyában. A szavazók megbüntették az eddigi legerősebbnek tartott kormányellenes erőket – Jobbik, MSZP-Párbeszéd és az LMP –, és helyettük – komoly alternatíva híján – az eddig a pártverseny alsó régióiban lévő Demokratikus Koalíciónak és Momentumnak szavaztak bizalmat.Tehát a kormánypártok totális győzelme mellett, az ellenzéki térfélen ez a két párt lett a szavazás nyertese. Utóbbiaknál vasárnap még az ünneplésé volt a főszerep, kedden azonban már az ellenzék vezető szerepéért indítottak háborút – írta az Origo.

Gyurcsány nélküli DK a Momentum vágya

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ugyanis egy keddi lapinterjúban teljesen váratlanul nekiment Gyurcsány Ferencnek, arról fantáziálva, milyen is lenne a bukott kormányfő nélkül a DK. Arra a kérdésre, hogy van-e DK Gyurcsány nélkül, Fekete-Győr úgy felelt:

Lennie kell. Sok DK-st is biztosan zavar, hogy a DK egy one man show. És már egyre kevésbé az, ami örömteli.

Szavaiból az derült ki, hogy a Momentum elnöke azzal számol és azt szeretné, ha előbb-utóbb kilöknék Gyurcsányt a saját pártjából. Ez nem áll távol attól, amit ma a baloldali médiában lehetett olvasni, miszerint az önkormányzati választásra már most megkezdődtek a pozícióharcok: az EP-választás eredményének tudatában a Momentum újranyitná az ellenzéki tárgyalásokat. Bár Fekete-Győr eddig meglehetősen puhán fogalmazott ezzel kapcsolatban, azonban mindenképpen logikusnak tűnne az indulók újraosztása, hiszen az április végi megállapodás értelmében Budapesten összesen öt polgármester-jelöltet adtak, szemben a vasárnap leszereplő MSZP-Párbeszéd tizenkét indulójával. Gyurcsány ugyanakkor sietett leszögezni: egyelőre nem kíván variálni az eddig tető alatt hozottakon.

Fegyőr kormányt sem alakítana Gyurcsánnyal

Hogy Fekete-Győr szeretné kiszorítani a bukott kormányfőt, azt az is mutatja, hogy egy kérdésre válaszolva leszögezte: nem tudja elképzelni, hogy Gyurcsánnyal közös kormányban foglaljanak helyet. A beszélgetésben volt még egy érdekes megjegyzése a politikusnak, amikor elárulta: a választás előtti estén írt egy posztot a tagságnak, hogy holnaptól lehet, hogy nem az a Momentum leszünk, ami ma vagyunk. Hogy mit is értett ez alatt, azt nem fejtette ki, mindenesetre úgy néz ki, hogy a Momentumnak alaposan megnőtt az étvágya a vasárnapi választás után, ami komoly ellenzéki konfliktusokat és belső vitákat eredményezhet, hiszen a korábban nyeregben lévő pártok nem fogják ezt szó nélkül hagyni.

Forrás: Origo, PestiSrácok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató