2024. május 08. - Mihály
EUR : 389.06
USD : 361.45
Időjárás ikon17°14°

A bolsevik párt katonájának unokája és az Apró unoka

Gyurcsány Ferencné és Donáth Anna vajon partizánháborút vívni indulnak Brüsszelbe?Donáth Anna nagypapija, Donáth Ferenc (1913) 1932-től az egyetemi kommunista diákmozgalom irányítója, majd a KMP tagja, rendszeres illegális pártmunkás, 1942-től a háború végéig terjedő közel három esztendőben a konspiráció szabályai szerint az illegális kommunista párt újjászervezője, majd a kommunista párt  vezetőségi tagjaként a vidéki szervezetek létrehozója, a pártsajtóval kapcsolatos ügyek irányítója és az illegális Szabad Nép szerkesztője, a Szabadság című lap munkatársa volt, majd februártól a  földreform-előkészítő bizottság tagjaként dolgozott. Aktívan közreműködött a Nagy Imre-féle földreformról szóló 1945. évi 600. számú rendelet kidolgozásában. Később az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökhelyetteseként a reform végrehajtását irányította. Az MKP színeiben indult az 1945. évi képviselő-választásokon, majd a választásokat követően a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára lett. Főként a kisgazda- és polgári pártok politikusait gyűlölte, ezért a látszólag kisgazdapárt irányítása alatt álló minisztériumban Donáth a kommunista párt által kirendelt politikai biztos volt. Önmeghatározása szerint mint a bolsevik párt katonája, a szabadság eltiprásának és meggyalázásának bajnoka a Földművelésügyi Minisztérium államtitkári székét a kommunista párt Központi Vezetősége Titkárságának vezetői posztjára cserélte le.  E minőségében benne volt az országot és a magyar népet tönkretevő párt minden aljas politikai döntéshozatalában, s kommunista konspirációs gyakorlatából eredően a kegyetlen döntések végrehajtásának megszervezését, illetve ellenőrzését is kéjjel végezte. Donáth kétszínű, köpönyegforgató ember volt, saját agrárpolitikai elképzeléseit feladva, aktív szerepet vállalt Nagy Imre kiszorításában a politikai vezetés belső köreiből. És éppen ő, aki korábban még az önkéntesség és a fokozatosság fontosságát hangsúlyozta, támadta hátba korábbi társát, Nagy Imrét, aki az erőszakos kollektivizálás veszélyeire figyelmeztette a kommunista párt vezetőit. Az 1930-as évek Szovjetuniójának tudósítói gyakran idézték Sztalin mondását, hogy nincs olyan erőd, amit a bolsevikok ne tudnának bevenni. Az a sejtésem, hogy az újságírók és a pártemberek jelentős része ennek a téveszmének a rabja, vagy virtigli bolsevik, mégpedig az aljából. Működésük bizonyítja, képtelenek kiszakadni a sztalini eszmerendszer bűvöletéből. Minél többet írnak, beszélnek, közvetítenek a progresszióról, annál jobban megmutatkozik, hogy tulajdonképpen a demokrácia unos-untalan emlegetése mögött az a fáradozás rejlik, hogy az olyan régi ordas családok unokái, mint a Donáth vagy az Apró unoka  liliomos lánykáknak látszódjanak a tévékben.Gyurcsányné Apró Dobrev Klára (az ő nagypapijáról, meg a kedves édesanyjáról, már mindent elmondtunk) férje pártjának élén vívja partizánháborúját a politikai gengszterizmus minden fegyverét bevetve. Nem kímélve állítólagos szövetségeseit és Magyarországot sem, amely akárhogyan is, mégiscsak a szülőhazája lenne.Nem csodálkozunk ezen, hiszen pontosan tudjuk, hogy a Gyurcsány család pártja a régi, a Momentum pedig az SZDSZ új madara. Nem újságírói baklövés tehát, hogy a DK-ról és a Momentumról az SZDSZ hátországának sajtómunkásai mint a Fidesz egyetlen szóba jöhető kihívójáról írnak, beszélnek, sokszor ujjonganak. Tragikus és egyszerre komikus a progresszív balliberális oldal politológusainak, firkászainak, sokszor megbukott pártembereinek ostobaságig menő erőlködése, mikor azt bizonygatják, hogy az 52 %-os eredmény smafu, viszont a 16 %-os, sőt a 10 %-os az igen.„Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül.” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc sportminiszter Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-elnökké választása után a Népszabadságnak.Jó, lenne, ha néha odafigyelnének, kikkel kvaterkáznak az európai kereszténydemokrata politikusok.Forrás: Magyar Fórum
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató