2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Orbán helyett már a szúnyogokkal küzd a csicsk@ Jobbik

A Jobbik törvényjavaslatot nyújt be a „szúnyoginvázió” komplex kezelése érdekében - közölte Magyar Zoltán, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának jobbikos alelnöke azt mondta: nem túlzás „szúnyoginváziónak” nevezni azt, ami ma Magyarországon történik, hiszen a „brutális szúnyogjelenlét” szinte lehetetlenné teszi a szabadban töltött időt az ország jelentős részében, de egészségügyi problémát is okozhat, illetve mezőgazdaság számára is komoly kihívást jelent.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szúnyogok által terjesztett betegségek közül a Nyugat-nílusi láz 2014-ben még gyakorlatilag ismeretlen betegség volt Magyarországon, addig 2018-ban már 225 hazai esetről számoltak be, amiből 15 halálos volt.

Közölte: a Jobbik a helyzet komplex kezelése érdekében egy törvénycsomagot nyújt be a parlamentnek. Ebben azt javasolják, hogy a jelenlegi elavult, egy százalékos hatékonyságú kémiai védekezés helyett, olyan Nyugat-Európában bevett szereket alkalmazzanak, amelyek kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítják el, és nem jelentenek veszélyt más rovarokra, állatokra, illetve az emberre – ismertette.

Elmondta azt is: a Jobbik emellett országos kampányt indítana, hogy az állampolgárok megtudják, ők mit tehetnek a szúnyogmentesebb környezetért és az iskolai tananyag részévé tenné a témát.

Magyar Zoltán a Jobbik nevében egy operatív törzs felállítását is kezdeményezte, amelyben döntéshozók és szakértők együtt értékelnék heti szinten a megtett lépéseket.

Forrás: Demokrata

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!