6 percig bírták a CNN-nél az amerikai elnök kemény beszédét.Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.
A CNN 6 percig bírta az élő adás közvetítését, amikor megszakította Trump orlandói kampányindító rendezvényének adását.
Donald Trump kijelentette, hogy
Ha itt egy fórumon van 3-4 szabad hely, máris jön a CNN és álhíreket terjeszt...
Tele vannak Fake news-al!
Hogy miért is álltak le az amerikai elnök jelenlegi legfontosabb beszédével?
Mert a 20 ezres tömeg elkezdte skandálni, hogy "A CNN szívás" vagyis 'CNN sucks'.
Jó magyarosan:
"a CNN bekaphatja!"
Trump azzal vádolta a demokrata párti politikusokat, hogy tönkre akarják tenni Amerikát. Radikális demokrata párti ellenfeleinket gyűlölködő előítéletesség és düh vezérli. Tönkre akarnak tenni titeket, és tönkre akarják tenni az országot - mondta.
Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék, és megőrizzék nagyszerűnek.
Ígérhetem nektek, hogy soha, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket
- mondta hívei tömege előtt.Forrás: Vilaghelyzete Fb oldal és Origo
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik. A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk. Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat. Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról. Köszönjük ha feliratkoztok! Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.