2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Két hónap alatt harminc keresztényellenes támadás történt Németországban

A keresztény templomok a vandálok és a gyújtogatók kedvenc célpontjai.Elképesztő adatokat közölt az Observatory on Intolerance and Discrimination Against Christians in Europe. Az Európában élő keresztények jogaival foglalkozó szervezet gyűjtése szerint Németországban bő két hónap leforgása alatt (április 1. és június 10. között)
harminc keresztényellenes támadást hajtottak végre.
A szervezet honlapja részletesen kitér a bűncselekményekre, melyek nagy része templomok ellen irányult. A legkirívóbb eset a Hessen tartománybeli Lahntal egyik evangélikus templomában, a Nikolaikirchében történt. Ismeretlen vandálok behatoltak a templomba, ahol felgyújtották az oltáron tárolt Bibliát és a misekönyvet. Ezzel azonban még nem ért véget az ámokfutásuk, ugyanis WC-nek használták a templom bejáratát és az épület oldalánál is otthagyták „nyomaikat”.Mannheimben betörők okoztak nagyjából 10 ezer eurós (több mint 3 millió forintos) kárt. A bűnözők a templom ajtajai mellett az épület más tárgyait is súlyosan megrongálták. A Németországban az elmúlt két hónapban regisztrált harminc keresztényellenes bűncselekmény harmada lopás volt, a tolvajok főleg a perselyadományok megkaparintását tűzték ki célul. Bremerhaven – Szűz Máriáról elnevezett – katolikus templomából nagyjából 150 ezer forintnyiadományt lopott el egy,
a szemtanúk leírása alapján „déli megjelenésű”, sötét hajú férfi.
Tízszer ekkora kár érte a Bad Oldesloe-i Peter-Paul-Kirchét. A templom 5000 eurót (több mint másfél millió forintot) érő fakeresztjét az oltárról lopták el ismeretlenek.
A keresztényellenes támadások Európában nemcsak Németországra jellemzőek, ahogyan Franciaországban is mindennapos veszélynek vannak kitéve a templomok.Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!