2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Sokba kerül Zuglónak Karácsony alkalmatlansága

Már két hete ingyen parkolhatnának a zuglóiak, ha Karácsony Gergely polgármester végrehajtotta volna a képviselő-testület határozatát – hívta fel a figyelmet Rozgonyi Zoltán, a Fidesz XIV. kerületi polgármesterjelöltje a Karc FM pénteki műsorában. Értékelése szerint az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje folyamatosan kárt okoz a kerületben élőknek, a parkolási ügy pedig alkalmatlanságának egyértelmű bizonyítéka.

Rozgonyi Zoltán, Zugló jelenlegi alpolgármestere emlékeztetett rá: a kerületi Fidesz kezdeményezésére a képviselő-testület májusban döntött arról, hogy június 13-tól a kerületben élőknek ingyenes lesz a parkolás Zugló teljes területén.

– Ugyanezen az ülésen a botrányos parkolási szerződések felmondásáról is döntés született – tette hozzá. Majd úgy folytatta: ehhez képest Karácsony Gergely nem készítette elő az ehhez szükséges további döntéseket, nem hajtotta végre az előző határozatokat és nem hívott össze a témában testületi ülést, ezzel folyamatosan kárt okoz Zuglónak.

– Az ott élők már két hete ingyen parkolhatnának mindenhol, az iskoláknál, szakrendelőknél, ügyintézéskor, ehhez képest még mindig dobálják az aprót egy feneketlen kútba – fogalmazott Rozgonyi Zoltán, akinek számításai szerint csak ebben a két hétben 84 millió forint folyt el. – Összességében pedig nagyjából milliárdos veszteséget okozott a fizetős parkolás a kerületnek – jegyezte meg. Az emberek tehát – Rozgonyi Zoltán megfogalmazása szerint – kifizetik a parkolási díjakat, és ahelyett, hogy abból a forrásból fejlesztések valósulnának meg, még a zuglóiak fizetnek rá.

– Ez Karácsony Gergely alkalmatlanságának egyértelmű bizonyítéka – szögezte le. A Fidesz XIV. kerületi polgármesterjelöltje jelezte azt is, hogy a zuglói Fidesz kézbe veszi az ügyet és maga készíti elő a szükséges képviselő-testületi anyagokat.

Forrás: Magyarnemzet.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!