Haider al-Abadi iraki miniszterelnök keményen odaütött. 13 dzsihadistát kivégeztetett, majd közzétette a felakasztottak képeit, válaszul az őt gyengeséggel vádolóknak, kritizálóknak, miután az iszlám állam nyolc iraki polgárt kivégzett.
Az irakiak, akik évek óta hozzá szoktak a terrorhoz, úgy gondolták, hogy miután Abadi miniszterelnök decemberben bejelentette az ISIS végét, a szélsőséges szervezet megszünt, de ez az új zsarolás visszavetette őket a múlt rémálmaiba.
Pénteken az Igazságügyi Minisztérium egy nyilatkozatban kijelentette, hogy 64 további embert kivégeznek, miután elutasították a fellebbezést, és halálos ítéletüket az elnökség ratifikálta.Tóth József - Vadhajtasok.hu Válaszul a két nappal ezelötti 8 iraki elrablására, melyről videót tett közzé az ISIS (amelyben dzsihadista nők szabadon engedését reklamálták) 8 ember kivégzését helyezték kilátásba. Majd ki is végezték őket - írja a Lorientlejour.com.
Haider al-Abadi iraki miniszterelnök keményen odaütött. 13 dzsihadistát kivégeztetett, majd közzétette a felakasztottak képeit, válaszul az őt gyengeséggel vádolóknak, kritizálóknak, miután az iszlám állam nyolc iraki polgárt kivégzett.
Az irakiak, akik évek óta hozzá szoktak a terrorhoz, úgy gondolták, hogy miután Abadi miniszterelnök decemberben bejelentette az ISIS végét, a szélsőséges szervezet megszünt, de ez az új zsarolás visszavetette őket a múlt rémálmaiba.
Pénteken az Igazságügyi Minisztérium egy nyilatkozatban kijelentette, hogy 64 további embert kivégeznek, miután elutasították a fellebbezést, és halálos ítéletüket az elnökség ratifikálta.Tóth József - Vadhajtasok.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.