A nyugat-európai politikusok, illetve a mainstream média kiáll Carola Rackete, a Sea Watch migránstaxi kapitánya mellett.A sorosista Euronews-nak nyilatkozott az egyik utas, az afrikai, illegális bevándorló dicsőíti a hajóskapitányt.
https://www.youtube.com/watch?v=J7zWfEmmRVs
Steinmeier: Aki életeket ment, az nem lehet bűnelkövető
Bírálta Olaszországot a Sea-Watch 3 német kapitánya, Carola Rackete ellen indított eljárás miatt Frank-Walter Steinmeier német szövetségi államfő abban az úgynevezett nyári interjúban, melyet a ZDF német közszolgálati televíziónak adott.Az interjú egészét vasárnap este tűzi műsorra a televízió, de a csatorna már délután több részletet nyilvánosságra hozott honlapján a beszélgetésből. Steinmeier felhívja a figyelmet, hogy jóllehet Olaszországban szabályok írják elő, hogy a hajók mikor köthetnek ki és mikor nem, és előfordulhat, hogy szabályszegés vagy törvénysértés történt, ugyanakkor Olaszországnak máshogy kellene kezelnie az ügyet.
[caption id="attachment_29618" align="alignnone" width="720"]

"Éhező, szegény menekültek" a Sea Watch 3 nevű hajón[/caption]
Aki emberéleteket ment, az nem lehet bűnöző
– hangsúlyozta a német államfő, aki szerint
ha Észak-Afrikában nem csillapodik a helyzet, akkor a továbbiakban is áramlani fognak a menedékkérők Európába a Földközi-tengeren keresztül, és szerinte európai választ kell adni arra, hogy emberek vesznek a tengerbe.
Többet kell tenni. Európának nagyobb szerepet kell vállalnia
– nyomatékosította a politikus, aki korábban szociáldemokrata színekben a német kormány külügyminisztere volt
- írja a Pestisracok.hu. Zanotelii atya: A hajósapitány kapjon Nobel-díjat!
Az olasz hittérítő szerint ki kell tüntetni a Racketet.„Egy német asszony vette a bátorságot és szembe ment Salvini miniszterrel. Ez egy nagyszerű német lány, egy rendkívüli asszony, aki mindent feltett és most az életének egy részét szenteli azoknak, akiknek semmije sincsen."
"Ez a nő megérdemli a Nobel-díjat azért, mert bátor volt, hogy egy abszurd törvénnyel szembemenjen, amellyel szemben engedelmeskednünk kell. Az igazságtalanság szembeni engedetlensége mélyen keresztényi hozzáállásra vall. " - mondta el Zanotelli atya.

Sea Watch örökké! - Bassza meg Salvini
- bevándorlópártiak összefirkálták a brüsszeli olasz nagykövetség épületét.
Bede Zsolt - Vadhajtasok.hu