2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Még az utolsó pillanatokban is variálnak a roncsok

Még legalább két budapesti kerület vitás, sőt van, ahol az utolsó perces jelöltcsere, a Ferencvárosban pedig még a kerületi előválasztás is napirendre kerülhet. Eközben van, ami már eldőlt: Soroksáron a Jobbik indíthatja el korábbi országgyűlési képviselőjelöltjét, az LMP pedig hétfőn ül asztalhoz a többi féllel.

Nem nagyon változik a kerületi polgármesterjelöltek névsora ahhoz képest, ami már a négypárti megállapodás aláírásakor nyilvánosságra került. Nem kell hatalmas meglepetésekre számítani, és hatalmas viták sincsenek – ezt mondta az Indexnek Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnöke, a fővárosi ellenzéki együttműködés főkoordinátora meglehetősen bizakodó volt a tárgyalások ügyében a múlt hét végén, addigra ugyanis már

SIKERÜLT EGYEZSÉGRE JUTNI A JOBBIKKAL, HÉTFŐN AZ LMP-VEL SZERETNÉK LEZÁRNI A MÉG FÜGGŐBEN LÉVŐ KÉRDÉSEKET, KEDDEN PEDIG TELJESEN VÉGLEGESÍTENI AZ ÍGY MÁR HATPÁRTI MEGÁLLAPODÁST ÉS MÉG EZEN A HÉTEN BEJELENTENI A JELÖLTI NÉVSORT.

„Nincs több időnk, teljes erővel, szervezetten és együtt mozogva meg kell kezdeni a kampányt ott is, ahol eddig még nem. Ahol pedig már dolgozik a jelöltünk, még inkább támogatnunk kell” – mondta Molnár.

A Jobbiké lett Soroksár

A Jobbik megkapta a polgármester-jelölés jogát Soroksáron, ezért cserébe pedig valamennyi másik kerületekben is koordinálni fognak a baloldali ellenzéki pártokkal. Ezt úgy kell érteni, hogy van, ahol közös – valamennyi párt által támogatott, vagy név/pártlogó nélkül, hallgatólagosan támogatott – jelöltet is sikerült találni, a XXIII. kerületben pedig a többi párt nem indít jelöltet a jobbikos politikussal szemben.

A Jobbik információink szerint a hétvégén, mielőtt közleményben jelezték, nem állítanak főpolgármester-jelöltet Karácsony Gergellyel szemben, már arra is jóváhagyását adta, hogy ki legyen a soroksári jelöltjük. Az Index úgy tudja,

BERECKI MIKLÓS, A PÁRT TAVALYI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJELÖLTJE SZÁLLHAT RINGBE A XXIII. KERÜLETBEN.

Érdekes egyébként, hogy korábban sokáig vita volt arról, be kell-e venni az összefogásba egyáltalán a Jobbikot. A budapesti közvélemény-kutatások szerint ugyanis az ellenzék a Jobbik nélkül is megelőzi a Fideszt, ráadásul sok jobbikos másodlagos preferenciája inkább a Fidesz, mint a baloldal. Vagyis a jobbikos jelölt hiánya ahhoz is vezethet, hogy számos jobbikos inkább átszavaz a Fideszre - ami gyengíti összességében az ellenzéket.

23 ellenzéki jelölt, 1 megállapodás

A Fidesz már a rajtvonalon

Ideje is lenne elkezdeni kampányolni az ellenzéknek, ha valóban le akarják győzni a Fideszt a fővárosban, hiszen a másik oldal már javában kampányol. A kormánypárt fővárosi választmánya a múlt héten ismét Kocsis Mátét választotta a párt budapesti elnökévé, az elnökség tagjai pedig Hassay Zsófia, Láng Zsolt, Fónagy János, Kucsák László, Kovács Péter és Szentgyörgyvölgyi Péter lesznek a következő két évben. Egyhangú döntés született a fővárosi polgármesterjelöltekről is, eszerint minden hivatalban lévő kerületi polgármester elindul az őszi önkormányzati választásokon, ezen felül a XIII. kerületben Bagdy Gábor, a XIV. kerületben Rozgonyi Zoltán, a XV. kerületben Pintér Gábor, a XIX. kerületben Dódity Gabriella lesz a kormánypártok jelöltje. A XX. és a XXIII. kerületben később lesz döntés a jelöltekről.

Mindezek ellenére Karácsony Gergely magabiztos volt az előválasztás után, a közös főpolgármester-jelölt szerint ugyanis az ellenzék jól vizsgázott, hiszen vele 12 óra alatt megbeszélték a legfontosabbakat, így ezen a héten a polgármester-jelölésekre, a következő hetekben pedig valamennyi képviselő-jelölti kérdésre pontot tesznek.

A fővárosi polgármesterjelöltek listája tehát jelenleg úgy néz ki:

  • I. V. Naszályi Márta - Párbeszéd - helyi képviselő
  • II. Őrsi Gergely - MSZP - helyi képviselő, az MSZP budapesti alelnöke
  • III. Kiss László - MSZP - helyi képviselő
  • IV. Déri Tibor - Momentum
  • V. Tüttő Kata - MSZP országos elnökségi tag, XII. kerületi képviselő
  • VI. Soproni Tamás - Momentum, volt alelnök
  • VII. Niedermüller Péter - DK, a párt volt EP-képviselője
  • VIII. Pikó András - Momentum, őt civilként, a C8 nevű helyi szervezettől kérték fel
  • IX. Jelenleg a legvalószínűbb Jancsó Andrea, akit Momentum jelöl, ám mivel ebben az esetben a független Baranyi Krisztina kerületi előválasztást kezdeményez Ferencvárosban, a Momentum még akár jelöltet is cserélhet
  • X. Somlyódy Csaba - MSZP - helyi képviselő
  • XI. László Imre - DK - országgyűlési képviselő, a Szent Imre kórház volt főigazgatója
  • XII. Élő Norbert - DK - budapesti politikus
  • XIII. Tóth József - MSZP - jelenlegi polgármester
  • XIV. Horváth Csaba - MSZP - fővárosi képviselő
  • XV. Németh Angéla - DK - jelenlegi polgármester
  • XVI. Nemes Gábor - DK - volt BKV-s szakszervezeti vezető
  • XVII. Gy. Németh Erzsébet DK - fővárosi képviselő
  • XVIII. Szaniszló Sándor - MSZP - fővárosi képviselő
  • XIX. Gajda Péter - MSZP - jelenlegi polgármester
  • XX. Szabados Ákos - MSZP-s kvótáról, de jelenlegi független polgármesterként – ám az utolsó pillanatban, a Fidesz lehetséges támogatása miatt ez is megkérdőjeleződött
  • XXI. Erdősi Éva – az MSZP jelölési jogával, a korábbiakkal szemben nem Takács Mónika
  • XXII. Havasi Gábor - Momentum
  • XXIII. Berecki Miklós – Jobbik, ex-képviselőjelölt, várhatóan függetlenként
Forrás: Index nyomán

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!