Orbán Viktor és azok a Fidesz-KDNP-s képviselők, akik akár jogi diplomát szereztek, akár valamilyen doktori fokozatot szereztek, amikor ezt megtették, akkor ők felesküdtek arra, hogy megvédik a tudomány szabadságát és kiállnak a szabad gondolkodás mellett. (…) Ők nem tettek a tegnapi napon mást, mint hogy megszegték ezt az esküjüket. Miután megszegték ezt az esküt, a Párbeszéd nevében mi azt követeljük, hogy ezek a képviselők, többek között Orbán Viktor is, adják vissza a diplomájukat.Karácsony Gergely pedig már októberről álmodozik -írja a Demokrata. A törpepárt férfi társelnöke Széchenyi István nyomdokaiba próbál lépni, ugyanis ő maga is tudományos akadémiát alapítana. Karácsony bejelentette, ő majd létrehozza a „Budapesti Tudományos Akadémiát”. Forrás: Demokrata.hu - Pestisrácok.hu
Szabó Tímea azt követeli a magyar kormányfőtől, adja vissza a diplomáját – írja a Demokrata. A lap szerint Szabó Tímea sajtótájékoztatója elején szomorúan megemlékezett a CEU-ról is. A politikus közölte azt is, hogy Orbán Viktor nem tűri a szabad gondolkodást, ezért történik a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) az, ami.Sajtótájékoztatót tartott szerdán Szabó Tímea, melyen leginkább arról beszélt, milyen felháborító, ami az akadémiával történik. „A Párbeszéd fel van háborodva az akadémia miatt” – hangsúlyozta, kiemelve, a Párbeszéd kezdeményezésére az ellenzék és az akadémiai dolgozók az Alkotmánybírósághoz fordulnak az MTA kutatóhálózata ügyében.A törpepárt női vezetője felszólítással is készült a Karácsony Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatójára. Szabó Tímea azt követelte, a kormánypárti képviselők – ahogy külön kiemelte, Orbán Viktorral az élen – adják vissza a diplomájukat:
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
