2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Márki-Zay nem tesz eleget az őt elmarasztaló bírósági ítéletnek

Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármester nem tesz eleget az őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletnek – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója csütörtökön az alföldi városban.

Kallai Árpád sajtótájékoztatóján felidézte, Márki-Zay Péter tavaly tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, „ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba az életüket kockáztatják”, és állítását több példával is igyekezett alátámasztani.

A főigazgató úgy fogalmazott, a polgármester kijelentésével átlépett egy határt, politikai haszonszerzés érdekében tett valótlan állításokat, ezzel több száz orvost és szakdolgozót megsértve, akik nap mint nap áldozatos munkával gyógyítják a pácienseket. A kórház ezért bírósághoz fordult, a Szegedi Ítélőtábla áprilisban pedig jogerős döntésével kimondta, a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét.

A táblabíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest. Márki-Zay Péter ítéletet azonban a mai napig nem hajtotta végre, nem fizette meg a 800 ezer forintot a kórháznak és nem tette közzé a helyi napilapban a számára előírt közleményt – tudatta Kallai Árpád.

A főigazgató szerint példátlan ma Magyarországon, hogy egy polgármesterről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy hazudott, és megsértette a saját városa kórházának jó hírnevét. Még nagyobb vétségnek tekinthető, hogy egy város első embere semmibe veszi a független magyar bíróság ítéletét, és nem tartja be a mindenki számára kötelező jogszabályokat – hangsúlyozta Kallai Árpád.

A főigazgató úgy fogalmazott, bízik benne a polgármester „kizökkent világából visszatér a normális kerékvágásba”, és önként eleget tesz a bírósági ítéletnek. A 800 ezer forintos sérelemdíjat a gyermekosztály modernizálására fordítanák, a legsúlyosabb állapotban lévő beteg gyerekek életfunkcióinak megfigyelésére alkalmas monitort kívánnak vásárolni belőle.

Forrás: Magyar Nemzet

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!