Elismerésben részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) azokat az ipari és mentőbúvárokat, akik részt vettek a Hableány turistahajó balesetét követő mentésben, illetve a hajóroncs kiemelésében.

A díjazottak egy csoportja a belügyminiszteri elismerések átadásán (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A pénteki budapesti ünnepségen 15, a mentésben részt vevő búvár a legmagasabb búvárelismerést, az úgynevezett negyedik csillagot is átvehette.
Nyíri Iván, az MBSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar búvárok csúcsteljesítményükkel
„újrafogalmazták a merülés szabályait”, amelynek alapján a Búvár Világszövetség a szabálykönyv átírására készül.
Az elfogadott standardok szerint ugyanis ilyen erős sodrású vízben 3 méteres mélység alatt nem lehet mozogni. A mentésben részt vevő búvárok viszont
6 méteres mélységben is eredményesen dolgoztak – magyarázta az elnök, hozzátéve, elismeréssel kell adózni a figyelemfelkeltő teljesítményüknek.

Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta 18 holttestet találtak (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Szong Sun Keun, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja a koreai nép nevében köszönetet mondott a magyar búvároknak helytállásukért.
Emlékeztetett arra, hogy speciálisan kiképzett dél-koreai katonai búvárok is részt vettek a mentésben. Hangsúlyozta: a közös munka során közel kerültek egymáshoz a koreai és a magyar búvárok,
megtanulták, hogy közösen miként küzdjék le a nehézségeket.Szathmári Zsolt merülésvezető, a kitüntetettek egyike az ünnepségen úgy fogalmazott: látott küzdeni akarást, segítőkészséget, tiszteletet, türelmet, bátorságot, szakmai hozzáértést és tanúja volt barátságok kialakulásának.
Forrás: hirado.hu
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.