Hallottunk már Európa-szerte templomok bezárásáról, felgyújtásáról, agresszív cselekedetekről, amely miatt meg kellett szakítani misét, de olyan bizarr esettel még nem találkoztunk, mint ami múlt héten Olaszországban történt. Rómában, a Torre Angela területén található egyik templomot ugyanis egy banda arra használta, hogy ott drogelosztó központot működtessen.
Az öt fiatal férfiból álló csoport tevékenységének, amelynek tagjai közül négy Gambiából, egy pedig Maliból érkezett „vendégmunkás„ volt, a rendőrség erőszak alkalmazásával vetett véget. Az eredmény: öt letartóztatott és két kilogramm, azaz több ezer adagnyi heroin.
Európa liberális fele pedig csodálkozik azon, hogy miért kedvelik egyre kevésbé az olaszok (is) a hozzájuk érkező és integrálódni (nem) vágyó migránsokat.Forrás: Magyar Nemzet Bizarr eset egy olaszországi templomban.
Hallottunk már Európa-szerte templomok bezárásáról, felgyújtásáról, agresszív cselekedetekről, amely miatt meg kellett szakítani misét, de olyan bizarr esettel még nem találkoztunk, mint ami múlt héten Olaszországban történt. Rómában, a Torre Angela területén található egyik templomot ugyanis egy banda arra használta, hogy ott drogelosztó központot működtessen.
Az öt fiatal férfiból álló csoport tevékenységének, amelynek tagjai közül négy Gambiából, egy pedig Maliból érkezett „vendégmunkás„ volt, a rendőrség erőszak alkalmazásával vetett véget. Az eredmény: öt letartóztatott és két kilogramm, azaz több ezer adagnyi heroin.
Európa liberális fele pedig csodálkozik azon, hogy miért kedvelik egyre kevésbé az olaszok (is) a hozzájuk érkező és integrálódni (nem) vágyó migránsokat.Forrás: Magyar Nemzet

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.