A demokrata többségű képviselőház hangos szócsatákkal tűzdelt vita után elfogadta azt a határozatot, amely szerint a négy demokrata párti képviselőnőt támadó, Trump által írt Twitter-bejegyzéseket rasszistának minősítették. 
A republikánus törvényhozók közül csupán négyen voksoltak együtt a demokratákkal és ítélték el az elnök vasárnap és hétfőn közzétett Twitter-bejegyzéseit. Ezekben Trump a kormány munkáját bíráló négy demokrata párti képviselőnőt támadott, és a többi között azt írta, hogy
"Ha nem érzik jól magukat az Egyesült Államokban, el is mehetnek, akár abba az országba, ahonnan jöttek."
„Azok a bejegyzések nem voltak rasszisták. Egyetlen porcikám sem fajgyűlölő. Az úgynevezett szavazást a demokraták átverős játékának kell tekinteni” – írta, hozzáfűzve:
„A republikánusoknak nem szabad »gyöngeséget« mutatva beleesniük a (demokraták állította) csapdába”.
Mint ismert, Donald Trump a vasárnapi Twitter-bejegyzésekben nem nevezte néven a négy képviselőnőt, de eddigi megnyilatkozásaik alapján az elemzők és a politikusok egyaránt gyorsan beazonosították őket:
- a New York-i Alexandria Ocasio-Cortezről, - a minnesotai Ilhan Omarról, - Illinos állam képviselőjéről, Rashida Tlaibról - és a massachusettsi Ayanna Pressleyről volt szó.
Ocasio-Cortez felmenői Puerto Ricóból érkeztek az Egyesült Államokba, Rashida Tlaib palesztin gyökerű, Ayanna Pressley pedig afroamerikai.
A bevándorláspártiak mindenkit rasszistának tartanak, még a demokrata házelnököt is
Az amerikai közéletben a többnyire együtt nyilatkozó négy újdonsült politikust „a brigádnak” nevezik, és gyakran kerülnek összetűzésbe a szintén demokrata párti házelnökkel, Nancy Pelosival is. A napokban Pelosit a nyilvánosság előtt szintén rasszistának bélyegezték, mert a házelnök bírálta megnyilvánulásaikat.
Fordítás VilagHelyzete Fb oldal
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.